DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

„Nagyon kicsi a különbség Lewis és Max között”

Christian Horner, a Red Bull csapatvezetője szerint Hamilton és Verstappen a jelenleg két legjobb formában lévő versenyző az F1-ben, és már alig várja, hogy ténylegesen összecsapjanak a pályán.

Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíjon aratott győzelmével 37 pontosra növelte az előnyét az összetettben, mögötte azonban nem a csapattárs Valtteri Bottas a második a tabellán, hanem Max Verstappen, aki a mercedeseseken kívül egyedüliként tudott futamot nyerni idén. A szezon előtt is sokan őt tartották a címvédők első számú kihívójának, s most is elsősorban tőle várják, hogy megszorongassa Hamiltonékat.

hamilton-verstappen-barcelona-dobogo-dppi-1



Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke úgy véli, valóban Hamilton és Verstappen jelenti pillanatnyilag a csúcsot a Formula-1-ben, s már alig várja, hogy ténylegesen összecsapjanak a pályán: 

„Ők ketten vannak a legjobb formában a Formula-1-ben, nagyon kicsit köztük a különbség. Érdekes ez, hiszen Max 22 éves, Lewis 35, a pályafutásuk más szakaszában járnak. Reménykedem benne, hogy a következő versenyeken láthatjuk őket egymás ellen küzdeni, mert szerintem a nézők is ezt szeretnék. A csapatok is ezt szeretnék látni, és ez jót tenne a Formula-1-nek.”

A 70. Évfordulós Nagydíjon elért siker után arra lehetett számítani, hogy Verstappen a barcelonai hőségben is elcsenheti a győzelmet a Mercedesek elől, végül azonban csak Bottast sikerült maga mögött tartania, s ezzel megszereznie zsinórban ötödik dobogós helyezését. Horner szerint ez a második hely volt a maximum, amit elérhettek:

„Max kihozott mindent az autóból, amit csak tudott. Elválasztottuk egymástól a Mercedeseket, akiknek gyorsabb volt az autója, ennél többet nem érhettünk volna el. Elégedett vagyok Max vezetésével, és a bokszutcában is remek munkát végeztek a srácok, hiszen ők csinálták a három leggyorsabb kerékcserét.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: