DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Binotto szerint szó sincs feszültségről Vettellel

A Ferrari csapatfőnöke tagadja, hogy a két fél között megromló viszonyra utalnának a német epés rádiós megjegyzései: szerinte ez is csak azt mutatja, hogy nyílt a kommunikáció az istállón belül.

Amióta kiderült, hogy a Ferrari nem hosszabbít Sebastian Vettellel, folyamatosan úgy érződik, hogy egyre nagyobb a feszültség a pilóta és az alakulat között. Ennek láthattuk jeleit a vasárnapi Spanyol Nagydíjon is – valamint az időmérőn is, amikor mint kiderült, a négyszeres világbajnok egy szót sem szólt a rádióban –, amikor a német versenyző ingerülten kérdezősködött a stratégiájukról. Mattia Binotto szerint ez viszont csak annak a jele, hogy nyílt a kommunikáció a csapaton belül, s ez épp az erőssége a Scuderiának:

vettel-spanyolgp-ferrari



„Szeretünk nyíltan beszélni, míg mások nem, talán azért, nehogy elárulják a szándékaikat” – nyilatkozta a csapatvezető a Sky Italiának. „Úgy véljük, ez a helyes módszer, még ha kérdések merülnek fel mindkét oldalon is. Megnézve az utóbbi versenyeket, a meghozott döntéseink helyesnek bizonyultak, szóval örülünk a párbeszédeknek és a kérdőjeleknek. Mi úgy látjuk, ezek nyílt beszélgetések, amelyek a helyes döntésekhez vezetnek.”

Amikor konkrétan nekiszegezték a kérdést Binottónak, hogy feszültebbé vált-e a párbeszéd Vettellel, így felelt: „Én nem vettem észre olyasmit, amiről kérdezel. A mi részünkről legalábbis nem változott meg a hangnem vagy ilyesmi, szóval meglep ez a kérdés. Nem ez a helyzet.”

Maga Vettel, aki már a hétvége előtt is tagadta, hogy feszültség lenne közte és a csapat között, is hasonló gondolatokat fogalmazott meg a barcelonai versenyt követően: „Részemről nincs változás a korábbiakhoz képest. Néha beszélünk a rádión, de amúgy egész nap látjuk egymást, és akkor is beszélünk. Nem kell folyamatosan a rádión beszélnünk. Nem változott semmi.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: