DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton magyarázkodni kényszerült a versenyen tett kijelentése miatt

A 70. Évfordulós Nagydíjon a második helyen célba érő Lewis Hamilton magyarázkodni kényszerült a versenyt követően, ami alatt azzal gyanúsította a Red Bullt, hogy a guminyomással játszanak.

Először mértek vereséget a Mercedesre a 2020-as Formula-1-es szezonban, ráadásul alaposan kioktatta őket Max Verstappen gumikezelésből, hiszen miután az Ezüst Nyilak már 8-10 kör után elkezdtek szenvedni a hólyagosodástól, a holland Red Bulljának egy pillanatig sem akadt ilyesmivel problémája.

A verseny hevében Lewis Hamilton rádión keresztül kérdőjelezte meg a Red Bull guminyomásának legalitását: „Biztosan alacsonyabb a nyomás a kerekében vagy valami…” – mondta Hamilton a nagydíj közben.



A Pirelli megemelte a Brit Nagydíjon látott defektsorozat után a minimális nyomást, amelyet minden csapatnak be kell tartani és ezt ellenőrzik is, így a futamot követően magyarázkodni kényszerült Hamilton.

„Amikor kimegyünk és nekivágunk a versenynek, mindannyiunk ugyanazon a minimális nyomáson indul, ami verseny közben a hő hatására egyre emelkedik. Ahogy teltek a körök, egyszer csak meredeken kezdett emelkedni a mi abroncsainkban a nyomás, Maxnak pedig nem volt ezzel gondja” – mondta Hamilton a Planet F1 oldalának.

„Valami módon képesek voltak alacsonyan tartani a nyomást, mi pedig nem, és mi ezért szenvedtünk a hólyagosodástól, én erre gondoltam” – mentegetőzött Hamilton. „Nem gondoltam, hogy más nyomáson mentek ki, hiszen van egy minimális érték, de ha azt követően valahogyan sikerül alacsonyan is tartani a nyomást, akkor a gumik tovább tartanak, szóval ez történhetett.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: