DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Binotto elhelyezte a Ferrarit az erősorrendben

Fellépett a harmadik helyre a konstruktőrök között a Scuderia? Mattia Binotto nem akar messzemenő következtetéseket levonni a Brit Nagydíj alapján – és hozzátette, csak egy autóval volt sikeres a silverstone-i hétvége.

A Brit Nagydíjon előrelépést tett a Ferrari, Charles Leclerc negyedik lett az időmérőn, majd harmadik a futamon: csak a Mercedes és a Red Bull autói végeztek előtte. Ebből le lehetne vonni azt a következtetést, hogy az SF1000 fejlesztéseinek köszönhetően az istálló már harmadik az erősorrendben, de Mattia Binotto csapatfőnök idáig nem akar elmenni.

„Az egyértelmű, hogy a Mercedes és a Red Bull mögött állunk. Úgy gondolom, a többiekkel nagyon szoros a helyzet. Ide, Silverstone-ba alacsony leszorítóerős aerodinamikai csomagot hoztunk, ami a teljes csomag optimalizálásában egy pár tizedet jelentett. De ennek ellenére úgy gondolom, a helyzet meglehetősen szoros. Következni fognak olyan futamok, ahol közelebb leszünk, és olyanok is, ahol végül előttük tudunk maradni. Ez a feladatunk, a kötelességünk, az autó fejlesztése” – mondta Binotto a Motorsport.com-nak.



A versenyhétvége ennek ellenére felemásan sikerült, mivel Sebastian Vettel szabadedzéseit műszaki hibák pecsételték meg, rányomva bélyegüket a szombati és vasárnapi napra is: „Charles esetében egyértelműen optimalizáltuk a csomagot és kihoztuk a potenciál legnagyobb részét az autóból. Remek verseny volt, ilyen tekintetben nagyon boldog vagyok. Úgy gondolom, összességében jó munkát végeztünk a hétvégén, a pályán az aerocsomaggal, valamint a gumikezeléssel.”

„Azonban nem lehetünk boldogok a pénteki gondok miatt, melyek megbízhatósági és installációs problémák voltak, és egyszerűen nem segítették Sebastian helyzetét. Ennélfogva nem volt tökéletes a hétvégénk. Az autó általános teljesítménye sem elég jó jelenleg. Bár történtek a hétvégén nagyszerű dolgok, ugyanúgy voltak negatívumok is” – összegzett Binotto.

A konstruktőri pontversenyben a Ferrari 43 pontjával jelenleg negyedik: az előtte álló McLaren 51, a következő Racing Point 42 egységgel rendelkezik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: