DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Mercedes további három évre akarja Hamiltont

Bár a pilóta szerint még meg sem kezdődtek a tárgyalások a két fél között, Toto Wolff mégis azt mondja, jó úton járnak, hogy hároméves szerződést kössenek a hatszoros világbajnokkal.

A múlt heti Brit Nagydíjon Lewis Hamilton azt mondta a riportereknek, hogy el tudná magát képzelni további három évig a Formula-1-ben, miközben tagadta azt az értesülést, hogy a Mercedesszel már most az idény végén lejáró szerződésük lenne a fő téma.

A Canal Plus kérdésére a csapatfőnök, Toto Wolff egyértelműen leszögezte, hogy amennyiben Hamilton még három évet el szeretne tölteni a száguldó cirkuszban, akkor ő lehetőleg mindhárom szezonra igényt tartana a brit munkájára.



„Szeretnénk őt mindhárom évre megtartani. Jól haladnak a beszélgetések, pozitív vagyok azt illetően, hogy hamarosan megegyezünk és aláírunk egy szerződést” – mondta a francia csatornán Wolff a 35 éves Hamiltonról, aki ezután arra is kitért, mennyire elégedett a brit csapattársának, Valtteri Bottasnak a teljesítményével.

„Valtteri kiváló munkát végez. Azokhoz az időkhöz viszonyítva, mikor Nico volt Lewis csapattársa, az a különbség, hogy most teljesen nyugodt a légkör a csapaton belül. Ez mindenkire jó hatással van és a mérnökök is jobb munkát tudnak végezni ennek köszönhetően. Már nem mérgezi az a megbízhatatlanság a csapatot, mint kettejük idejében.”

A Mercedes riválisainak számára aligha jó hír, hogy az állandóság maradni látszik az Ezüst Nyilaknál, hiszen jelenleg nem tűnik úgy, hogy bármelyik csapat képes lenne felvenni a versenyt velük.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: