DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Vettel: Jelenleg ennyire vagyunk képesek

A Ferrarik időmérő edzése annyira nem is alakult rosszul a 2020-as szezon kezdetét elnézve, azonban versenykörülmények között inkább visszafelé lépdeltek, mintsem előre. Vettel egyértelműen csalódott.

Azt követően, hogy az Osztrák, majd a Stájer Nagydíjon is kiesett az egyik Ferrari már a Q2-ben, még egész jónak is volt mondható a szombati kvalifikáción megszerzett ötödik és hatodik rajthelyük, azonban a verseny napján nem tudtak hasonló tempót előhúzni az olaszok.

Charles Leclerc pontot sem szerzett, látványosan lassabb volt, mint Vettel, könnyen lehet, hogy valami probléma ütötte fel a fejét a 16-os Ferrariban, de a német sem volt nála sokkal boldogabb, miután a hatodik pozícióban intették le.



„Egy hatodik hely nem olyasvalami, amihez az ember szívesen fogadja a gratulációt, annak csak akkor volna helye, ha a dobogón végzünk. Az eső miatt a rajt egy kissé trükkös volt, észnél kellett lenni, de több pozíciót is nyerhettünk volna az első körökben” – kesergett a német pilóta.

„Egyáltalán nem vagyok boldog. Aztán a kerékcserénél rengeteg időt buktunk el, mert várnunk kellett, hogy a többiek elhaladjanak. Utána nem volt rossz a tempónk, mentettem a menthetőt, megpróbáltunk minden tőlünk telhetőt. Jelenleg erre a tempóra vagyunk képesek, a többiek gyorsabbak nálunk. Az ötödik pozíciót egészen jól tudtam tartani, azonban elfogytak a végére a gumik, így Alex (Albon - a szerk.) megelőzött. A hatodik hely is valami, de ez nem az a hely, ahol lenni szeretnénk" - nyilatkozta az idei legjobb eredményét elérő Vettel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: