DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Utánajártunk: Vettel, Aston Martin és a nagy Stroll-svindli

Teljes az őrület a Hungaroringen Sebastian Vettel és az Aston Martin állítólagos frigyével kapcsolatban. Biztosat senki nem tud, mindenki magyarázkodik, ugyanakkor előfordulhat, hogy Lawrence Stroll a legvalószínűbbnek tartott forgatókönyvet csupán álcának használja és más irányból hozza össze az üzletet.

Napok óta ismert a teória: a Ferraritól az évad végén távozni kényszerülő Sebastian Vettel állítólag a jelenleg Racing Point néven futó, jövőre Aston Martinná avanzsáló alakulathoz szerződik, ahonnan emiatt valamelyik pilótának távoznia kell. Csütörtökön, amikor a pilóták voltak jelen az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján, előbb Vettelből próbálták meg kipréselni, hogy mi a helyzet: az egyik német bulvárlap munkatársa még azt a trükköt is bevetette, hogy arra kérte a négyszeres világbajnokot, sorolja fel a kedvenc James Bond járgányait, ám a végkifejlet így is az volt, hogy érdemi dolog nem derült ki.

Hasonló nyomás alá lett helyezve a Racing Point két pilótája, Sergio Perez és Lance Stroll is, akik szintén igyekeztek képviseli saját álláspontjaikat, vagyis azt, hogy érvényes szerződésük van a gárdával és nem igazán foglalkoznak távozás gondolatával. A mexikói ugyan tett egy utalást arra, hogy ebben a sportágban egyáltalán nem közhely a régi mondás, amely szerint „soha mondd, hogy soha”, de kitartott amellett, hogy nem áll szándékában idő előtt felmondani a szerződését és ugyanígy foglalt állást a tulajdonos Lawrence Stroll fia is.

A presszió pénteken csak fokozódott a csapatfőnöki sajtótájékoztatón, ahol a Racing Point vezére,  Otmar Szafnauer is igyekezett hárítani: „Mindkét versenyzőnknek szerződése van és elégedettek vagyunk velük. Silly season van, még csak két futamon vagyunk túl, de máris a pilótaváltásokról beszélünk. Mi elégedettek vagyunk, ráadásul mindkét versenyzőnknek szerződése van” – felelte a csapatfőnök arra a kérdésre, hogy Vettel érkezése esetén melyik pilótát kívánják elengedni. Egy másik kérdező más szemszögből támadott, azt firtatva, hogy mit tud ígérni Pereznek, aki a közvélemény által leginkább elfogadott forgatókönyv szerint távozni lesz kénytelen: „Mint mondtam, szerződése van. Checo arra összpontosít, hogy kihozza a legtöbbet az autóból. Erre a feladata összpontosít, szeretné a lehető legjobb helyre kvalifikálni magát, hogy aztán a lehető legjobb eredmény érje el a futamon” – mondta Szafnauer, aki azt is megjegyezte, hogy a csapat „nem kívánja nem tiszteletben tartani a szerződéseket”.

vett



A közelmúltban a #FormulaHUPodcast műsorában is vendégeskedő szakvezetőt a folytatásban a sajtótájékoztató moderátora is bekóstolta, azt kérdezve, hogy mit jelentene a silverstone-i gárdának Vettel érkezése: „Tudja, hogyan kell győzni. Nagyon versenyképes pilóta. Jóban vagyunk, kedves srác, régóta ismerjük egymást, egyenes, őszinte és mint a négy világbajnoki címe mutatja, nagyon gyors tud lenni” – mondta a négyszeres világbajnokról a Racing Point csapatfőnöke, aki a sajtótájékoztatón szintén jelenlévő Ferrari-főnöknek dobta a labdát, mondván, „erről Mattia tudna igazán beszélni”. Binotto pedig beszélt, méltatni és magasztalni kezdte a németet, akinek év végi menesztéséről néhány hete döntött, azóta pedig már azt is tudjuk, hogy érdemi ajánlat nélkül: „Gyors, nagyon tapasztalt, egy négyszeres világbajnok, tudja, hogyan kell győzni. Igazi vezéregyéniség. Az attitűdje nagyon jó, roppant tehetséges, így semmi kétség afelől, hogy Seb bármelyik csapatba be tud illeszkedni. Remélhetőleg talál magának helyet a jövőre” – hangzottak az alantasan ható gondolatok…

Mi a helyzet jelenleg? A válasz dióhéjban: nem tudjuk! Az elmúlt napokban már annyi szó esett a Vettel-Aston Martin témáról, hogy biztosan több van mögötte PR-smúzolásnál, sőt, egyes források tudni vélik, hogy augusztus elején a szerződést is aláírják. A kérdés vélhetően már csak az, hogy kinek kell mennie – ez pedig gyaníthatóan komoly fejtörést okoz a sokat tapasztalt Strollnak is.

Kézenfekvő lenne azt mondani, hogy a fiát biztosan megtartja és Pereznek kell távoznia, csakhogy a mexikói pilóta kötődése túlságosan szoros. Egyrészt Pereznek oszlopos szerepe volt abban a 2018 nyarán lezajlott belügyben, amely elindította a végrehajtási folyamatot az előző tulajdonos Vijay Mallya ellen és amelynek végeredményeként a Stroll-konzorciumnak sikerült megkaparintani a Force Indiát. Valószínűleg csak sok-sok év múlva, Perez esetleges életrajzi könyvéből derül majd ki, hogyan zajlott a háttérben az összefonódás, mindenesetre az ügyben betöltött szerepe, valamint a szponzorai révén hozott pénz – és persze a versenyzői képességei - miatt eddig megkérdőjelezhetetlen volt a helye. Ha Stroll beleáll Perez esetleges menesztésébe, az még az általa összegründolt pénzügyi háttérrel is fájóan zsebbe nyúlós mutatvány lenne, aminek – úgy tudjuk – az üzlet- és befektetőtársak sem örülnének. A mexikói pilóta ötéves szerződéséből még kettő sem telt le, így komoly lelépési díjat kellene fizetni, elbuknák a szponzoraitól származó bevételt is, nem is beszélve arról, hogy a helyére érkezne Vettel, aki jelentős kiadást eredményezne, hiszen vélhetően nem fillérekért akarna Aston Martin pilóta lenni.

Hajlandó lenne-e Stroll meneszteni a fiát, aki miatt már eddig is őrületes vagyont költött az autósportra és ilyen mértékben az egész F1-es őrületbe belefogott? Ismerve azt, hogy kanadai mennyire dörzsölt üzletember, megfelelő körülmények esetén akár ez is elképzelhető, mondjuk akkor, ha talál neki helyet valahol máshol. Noha már a negyedik évét kezdte meg az F1-ben, az ifjabb Stroll még mindig csak 21 éves, egy-két éve még biztosan van a pallérozódásra, amelyre alkalmas lehet valamelyik kisebb alakulat is. A pletykák szerint a Haas sanszos, a gárdának ugyanis rosszul áll a szénája, akár a jövő is kérdéses lehet, de ha Stroll oda irányítana egy nagyobb dollárköteget a fiával együtt, az talán Gene Haast is jobb kedvre derítené, ráadásul a kanadai milliárdos pénzügyi egyenlege is jobban elbírná, mint a másik forgatókönyvet. Bár a paddock-közvélemény Perez távozását valószínűsíti, a színfalak mögött állítólag Stroll és Haas már gyúrják egymást a megoldás érdekében. Strollt az átlagosnál jobban ismerő források szerint előfordulhat, hogy a csemete nincs is belevonva az ilyen jellegű üzleti ügyekbe: amíg nincs levajazva egy esetleges tranzakció, addig nem akarják megzavarni ilyen információval egy egyébként is zűrzavaros idényben. Ha pedig kímélni akarja a fiát, abba bőven belefér az is, hogy szándékosan generálják a Perez leléptetéséről szóló pletykát: a mexikói van olyan rutinos, hogy gond nélkül együtt tudjon élni ezzel, ugyanakkor a felek ennél jóval nagyobb ügyletben is szövetkeztek már egymással…

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: