DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„Máris vége a Ferrari bajnokságának”

Az ex-F1-es szakértő, David Coulthard szerint a Stájer Nagydíjon minden kétség elszállt ezzel kapcsolatban. A skót ugyanakkor némileg megvédte a rajt után a csapattársával ütköző Charles Leclerc-t.

Borzalmas formában kezdte a 2020-as Formula-1-es idényt a Ferrari: az autójuk tempója alapján a mezőny közepén állnak a rangsorban, s bár Charles Leclerc az Osztrák Nagydíjon még szerzett egy bravúrral felérő második helyet, a Stájer GP-n már az első körben lenullázták magukat a maranellóiak, miután a monacói nekiütközött Sebastian Vettelnek.

ferrarik-stajergp-dppi



David Coulthard, a jelenleg tv-s szakértőként tevékenykedő korábbi többszörös F1-es futamgyőztes szerint ezzel már most kijelenthető, hogy vége a Ferrari szezonjának: „Ha bárkinek is kétsége volt felőle, hogy a Ferrari máris kiszállt az idei bajnokságból, azt eloszlathatta ezen a hétvégén. A szezon túl rövid lesz, a lemaradás pedig szárazon és esőben is túl nagy. Az egyetlen, amit tehetnek, hogy újraépítik magukat a következő évre” – mondta a skót a Channel 4 kameráinak.

A magát ostorozó Leclerc-t ugyanakkor némileg védelmébe vette Coulthard: „Nem kérdés, hogy Charles egy egyre szűkülő íven haladt, és egy ponton nyilván Vettelnek be kellett kanyarodnia. Úgy gondolom, kicsit kemény magával szemben, mert ilyenek időről időre előfordulnak, és nem jöhetsz mindig jól ki belőle” – fogalmazott az expilóta, aki hozzátette: Mattia Binotto csapatfőnök számára valóságos rémálom lehet, hogy az autó teljesítménye is pocsék, és még a versenyzőik is ütköznek.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: