DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Nem gondolnak még a Ferrari legyőzésére a McLarennél

Lando Norris és Carlos Sainz szerint korai még megállapítani, hogy valóban a maranellóiak előtt végezhetnek-e idén. A spanyolt az sem foglalkoztatja, hogy jövőre már a vörösöknél fog szerepelni.

A szezonnyitó Osztrák Nagydíjon látottak alapján ugyan továbbra is a Mercedesé a legerősebb autó, a legfőbb kihívójuk pedig a Red Bull, a Ferrarit azonban talán a McLaren és a Racing Point is átléphette. Utóbbi két istálló közül a wokingiak szerepeltek jobban az első spielbergi futamon, így pillanatnyilag a konstruktőri második helyen állnak, s felmerülhet a kérdés, hogy reálisnak érzik-e, hogy legyőzhetik idén a Ferrarit. Erre elsőként a karrierje első dobogóját szerző Lando Norris válaszolt az online sajtótájékoztatón, amelyen a Formula.hu is részt vett:

norris-sainz-mclaren-1



„Úgy vélem, ez egy jó kezdés volt, nem hiszem, hogy ezt meg lehetne kérdőjelezni. De szerintem egyszerre csak egy futamra kell figyelnünk. A középmezőny nagyon szoros, a Ferrarinak is több erőssége van, amit nem tudtak megmutatni, de jobban számítani fognak a jövőbeli versenyeken. Tény, hogy egy nagyon jó alapot adtunk magunknak, amelyre építkezhetünk. De továbbra is úgy gondolom, hogy a Ferrarinak jobb autója van, mint nekünk, ha a teljes csomagot és az egész szezont nézzük. Nem hiszem, hogy folyamatosan dobogókért fogunk harcolni vagy ilyesmi. Továbbra is magunkra kell koncentrálnunk, a lehető legjobbat nyújtanunk, és ha olyan pozícióban végzünk, hogy dobogóra állhatunk vagy negyedik-ötödik helyen zárunk, akkor szerintem jó munkát végeztünk. De nem hiszem, hogy az egész csomagot nézve túl gyakran csatázhatnánk az első hárommal.”

Norris társa, Carlos Sainz is hasonlóképp vélekedett: „Egyetértek ezekkel. Szerintem előbb más pályákra kell mennünk, hogy meg tudjuk vizsgálni a teljesítményünket. Ausztria az utóbbi néhány évben elég jó helyszín volt számunkra, már tavaly is elég erősen teljesítettünk itt. Más pályák talán jobban előhozzák a csomagunk gyenge pontjait, de összességében nagyon erősek kezdtünk, amire büszkék lehetünk egy ilyen nehéz időszak után. Most pedig tovább kell nyomnunk. Kell még néhány pálya, hogy meglássuk, hogy le tudjuk-e győzni a Ferrarit, még túl korai ezt értékelni. Meg kell várnunk például Magyarországot, hogy ott a maximális leszorítóerő mennyire változtatja meg az erősorrendet.”

Sainz kapcsán a két csapat vetélkedése olyan szempontból is érdekes, hogy a spanyol jövőre már a Ferrarinál fog vezetni a távozó Sebastian Vettel helyén, Charles Leclerc csapattársaként. Arra a kérdésre, hogy aggasztja-e, hogy pillanatnyilag leendő csapata rosszabb formát mutat, mint a McLaren, így felelt a pilóta:

„Nem igazán. Szerintem az jó összegzése a dolognak, hogy nem gondolok 2021-re. Nem gondoltam még arra, hogy a mostani formát fogják átmenteni a Ferrarinál a következő évre. Biztos vagyok benne, hogy mivel mindig az élmezőnyben vannak az F1-ben, most is hamar vissza fognak térni oda. Pillanatnyilag örülök, hogy harcolhatok ellenük a pályán. Nagyon szépen fejlődik a McLaren, és élvezem a helyzetet, hogy képesek vagyunk a Ferrari ellen és a Red Bullhoz közel versenyezni, ahogy közel a Racing Pointhoz is, amelyről azt gondoltuk, hogy egyértelműen előttünk lesz. Élvezem az idei év eddigi kihívásait.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: