DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Leclerc és Norris sem számított erre

Három boldog embert hallhattunk a futam utáni interjúkban, Valtteri Bottas mellett Charles Leclerc és Lando Norris főleg elégedett volt - egyikük sem számított erre...

Egészen őrült hajrát hozott az idei Formula-1-es szezon első futama Spielbergben, hiszen a simának tűnő kettős Mercedes-győzelem helyett a semmiből előtűnő Charles Leclerc és Lando Norris állhatott fel a dobogóra Valtteri Bottas mellé, míg Lewis Hamilton végül egy büntetés miatt lemaradt erről. Emiatt az autóból kiszállva elkészülő interjúknál három boldog embert hallhattunk...

"Az egyértelmű, hogy megvolt a nyomás - az első biztonsági autó még rendben volt, de a másodiknál már azt mondtam, hogy ne már. Kewis gyors volt, de kontrollálni tudtam. Nem nagyon használhattam a rázóköveket és egy ponton eléggé aggódtam, de végül mindketten beértünk" - értékelt Valtteri Bottas.

löki



"Egyáltalán nem számítottam erre, óriási, de nagyon szép meglepetés ez az eredmény. Mindent tökéletesen csináltunk ezen a futamon, nyilván szerencsénk is volt Lewis büntetésével és a kiesésekkel, de az volt a cél, hogy kihasználjuk az ilyen lehetőségeket, ha már nincs meg a tempónk. Nagyon elégedett vagyok, de rengeteg munka vár ránk, nagyon messze vagyunk attól, ahol lenni szeretnénk" - mondta a Ferrariból kilépve Charles Leclerc.

"Nem találom a szavakat. A verseny bizonyos pontjain úgy tűnt, hogy hibáztam és nem lesz ebből semmi, a végén Carlos is majdnem megelőzött, aztán valahogy megelőztem Perezt és most itt vagyok a dobogón. Nagyon hosszú verseny volt és úgy nyomtam, ahogy csak tudtam. Nagyon-nagyon örülünk, büszke vagyok a csapatra, rengeteg küzdöttünk ezért az utóbbi években. A vége nagyon jól sikerült és látható, hogy elfogyott a levegőm" - értékelt Lando Norris.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: