DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

„A Red Bull a Mercedes sarkában fog loholni”

Zak Brown, a McLaren elnök-vezérigazgatója elemezte az esélyeket a jövő hétvégi szezonrajt előtt: szerinte továbbra is az Ezüst Nyilak a favoritok, míg a Ferrari ereje egyelőre megjósolhatatlan.

Már egy hetet sem kell várnunk arra, hogy a Red Bull Ringen végre elrajtoljon a koronavírus-járvány miatt megkésett 2020-as Formula-1-es szezon. Ahogy az lenni szokott, sokan találgatják, milyenek is pontosan az erőviszonyok: a legtöbben arra számítanak, hogy a középmezőnyben ismét óriási adok-kapok lesz, míg az élen elsősorban a Red Bull lehet majd a zsinórban hetedik duplázásra készülő Mercedesnek. Hasonlóan vélekedik Zak Brown, a McLaren elnök-vezérigazgatója is, aki a Racefans.net szaklapnak beszélt minderről:

verstappen-redbull-teszt-1



„Szerintem 2020 és 2021 nagyjából ugyanolyan lesz, mint amit 2019-ben láttunk. Úgy vélem, a középmezőny még szorosabb lesz. A téli tesztek alapján úgy tűnik számunkra, a Mercedes ismét domináns csapat lesz, és köszönhetően a szabályoknak, miszerint nem sok mindenen változtathatunk a következő idényre, úgy látszik, jó helyzetben lesznek 2021-re is. Úgy tűnik, a Red Bull is tett egy lépést előre, szóval szerintem ott fognak loholni a sarkukban. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy el is tudják őket kapni egy teljes szezont illetően.”

Brown ugyanakkor a Ferrarit sem írja le teljesen, szerinte a maranellóiak lesznek a szezonkezdet sötét lovai: „A Ferrarit kicsit nehéz olvasni. Az emberek szemlátomást úgy gondolják, igazából nincs meg a tempójuk. Kiismerhetetlenek, de szerintem rövidesen fény derül az erejükre.”

A McLaren-vezér szót ejtett még a sokszor emlegetett Racing Pointról, amely voltaképpen lemásolta a Mercedes tavalyi autóját: bár ő is fenyegetésnek érzi a csapatot, Brown nem szállt be a kritizálók közé. „Elégedettek vagyunk az elért fejlődésünkkel. Egyértelmű, hogy a Racing Point – vagy ahogy mindenki szólítja őket: a rózsaszín Mercedes – rendkívül versenyképessé váltak azzal, hogy gyakorlatilag a tavaly vb-autót használják. A középmezőnybeli csata még kiélezettebb lesz, és ez szerintem 2021-re is át fog nyúlni.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: