Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2020. november 26. csütörtök
F1

„Mick Schumacher inkább az F2-re koncentráljon”

Fred Vasseur szerint még ne beszéljünk a 2021-es pilótafelállásról és bár mindenkinek lehet véleménye, majd ők eldöntik, hogy kit szerződtetnek - Michael Schumacher fia egyelőre inkább mással törődjön.

Az Alfa Romeo csapatvezetője, Fred Vasseur egyelőre nem akar Mick Schumacher esetleges Formula-1-es debütálásával foglalkozni - ugyan többen is arról beszéltek már, hogy a hétszeres világbajnok fia számára tökéletes lenne az Alfa, de Vasseur egyelőre leintette ezeket a hangokat. A 2021-es pilótafelállás szerinte még egyébként is korai, amikor a 2020-as szezon sem kezdődött el.

schuma



"Elég furcsa dolgok történtek úgy, hogy még egy kilométert sem vezetett senki ebben a szezonban" - idézi szavait a onestopstrategy.com. Vasseur itt természetesen a már bejelentett, 2021-re vonatkozó döntésekre utalt, hiszen már a Ferrari és a McLaren is új igazolást jelentett be, pedig még a teljes idény hátra van, a már biztosan távozó versenyzőkre pedig még számítani kell.

"Szerencsére nálunk csend van. Kimi Raikkönennek szerződése van az év végéig, aztán majd meglátjuk. Senkinek sem kell mondanom, hogy mennyire értékes és Antonio Giovinazzi is erősebb lett a szezon végére. Mindenkinek meg lehet a véleménye a pilótafelállásunkról, mi pedig majd tesszük a dolgunkat. Mick Schumachernek először a Formula-2-es karrierjére kellene koncentrálnia" - tette hozzá a svájci Blicknek adott interjújában.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?