DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Kukázza a dobogós ceremóniákat az F1

A koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében sem pezsgőzést, sem díjátadást, sem verseny előtti pilótaparádét nem fogunk látni a nagydíjhétvégéken a belátható közeljövőben.

Bár csaknem négy hónappal később a tervezettnél, de július elején végre útjára indul a 2020-as Formula-1-es évad. A koronavírus-járvány ugyanakkor nemcsak a menetrendre, hanem a versenyhétvégék kinézetére is alaposan rányomja a bélyegét, több megszokott procedúrán változtatni kell ugyanis, hiszen a jelenlegi távolságtartási előírások mellett nem kivitelezhetők.

f1-podium-ceremonia-dppi-2019



Ezek közé tartoznak bizony a dobogóceremóniák is, így belátható időn belül nem láthatunk pezsgőző és trófeát a magasba emelő pilótákat. Minderről Ross Brawn F1-főnök beszélt a széria hivatalos honlapjának:

„Nem tudunk pódiumceremóniákat tartani, de vizsgáljuk a lehetőségét, hogy valami mást csináljunk a rajtrácson a futam után. Az egyik opció, hogy felsorakoznak az autók a pályán, a pilóták meg eléjük állnak. A trófeákat sem tudjuk átadni, hiszen nem mehet a közelükbe ezért valaki, de vannak terveink a procedúrákra, megnézzük, hogyan tudjuk ezt előadni a tv-ben.”

Vélhetően nem a dobogós ünneplések fognak egyedül a járvány áldozatául esni: a MotorsportWeek.com szaklap szerint például elképzelhető, hogy a futamokat megelőző rajtrácsprocedúrákat is törlik, így a pilóták a bokszukból kezdhetik majd a felvezető kört. Viszont lesz még egy esemény, amit biztosan érintenek a jelenlegi szabályok:

„Pilótaparádék sem lesznek, hiszen nem rakhatjuk a 20 pilótát egy teherautó platójára, hogy körbevigyük őket a pályán, szóval ehelyett mindegyiküket a garázsuk előtt fogjuk meginterjúvolni” – mondta Brawn. „Rengeteg módja van ezeknek anélkül, hogy kockáztatnánk az egészséget vagy a biztonságot. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy izgalmassá fogjuk tenni ezeket, csak mások lesznek. Ez az új norma. Hogy meddig fog ez tartani? Nem tudjuk, de ez lesz az új norma az év hátralévő részére, az biztos.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: