DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

„Vettel és Hamilton szuper csapatot alkotna”

Ez a véleménye Bernie Ecclestone-nak, az F1 korábbi tulajdonosának, aki szerint a sorozat és a nézők is jól járnának, ha a Mercedes Lewis Hamilton mellé leigazolná Sebastian Vettelt.

A Ferraritól való év végi távozásából fakadóan jelenleg több pletyka is kering Sebastian Vettel jövőjével kapcsolatban. Egyes találgatások szerint a német pilóta mindent vagy semmit alapon a Mercedest vette célba, ahol a csapatvezető és Lewis Hamilton véleménye ellenére vannak, akik szívesen vennék az érkezését. Az átigazolást támogatja rajtuk kívül Bernie Ecclestone is, aki szerint több érv szól a négyszeres világbajnok mellett.

vet-ham-20191



„Szeretném őt megnézni a Mercedesnél, Lewis Hamilton ellen. Ez jót tenne a Formula-1-nek, a sportnak, a nézőknek. Úgy gondolom, hogy minden probléma nélkül kijönnek egymással. Egókról nincs szó, mindketten elképesztően tehetségesek, így nagyszerű csapatot alkotnának. Nem hiszem, hogy Lewis aggódna, Sebastian pedig szeretné kihasználni a lehetőséget, hogy ellene versenyezzen” – magyarázta az F1 korábbi tulajdonosa a német RTL-nek.

Miután Vettel 2010 és 2013 között négy világbajnoki címet szerzett, Hamilton beült a Mercedesbe, és hat év alatt öt diadallal tette még magasabbra a lécet. Ecclestone azonban úgy látja, Hamiltonnak sosem volt olyan nehéz dolga, mint Vettelnek. Sőt, előttük Michael Schumachernek sem.

 „Michael helyzete kissé más volt a Ferrarinál. Egyszer megkérdeztem tőle, ki irányítja a csapatot. Azt válaszolta, hogy ő.  Valószínűleg ezért voltak ennyire sikeresek. Az a baj az olaszokkal, hogy nincs vezetőjük. Akit a csapat irányításával megbíztak [Mattia Binotto], egy szuper mérnök, aki több, mint húsz éve a Ferrari tagja.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: