DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„Akarnak-e majd az emberek versenyre járni?”

Az FIA elnöke arra is felkészült, hogy a járvány lecsengése után lassan fog csak visszatérni a nézők kedve az F1-hez – ráadásul előfordulhat az is, hogy a szervezők sem akarnak futamot rendezni.

A koronavírus-járvány miatt már az első kilenc fordulót kellett törölni vagy halasztani a Formula-1-ben, így leghamarabb is június végén indulhat el a 2020-as évad. Bár Ross Brawn, a száguldó cirkusz a minap még mindig optimistán nyilatkozott a kilátásokról, Jean Todt FIA-elnök szerint arra is fel kell készülni, hogy nemcsak amiatt nem lesznek nézők, mert esetlegesen zárt kapus futamokat kell rendezniük, hanem azért is, mert az emberek egyszerűen nem fognak kimenni a nagydíjakra:

f1-nezok-dppi



„A másik probléma, amivel szembe kell majd néznünk, az érdeklődés” – nyilatkozta Todt a Motorsport.com szaklapnak. „Mert vajon ha mindennek vége lesz, akkor is akarnak-e majd versenyre járni az emberek? Akarnak-e még sportversenyre menni? Vagy színházba, esetleg étterembe vagy moziba? Szóval meglátjuk, mi hogyan indul újra, mert pillanatnyilag mindannyiunkat korlátoz az, hogy hol, milyen állapotban és kik vagyunk.”

Noha Brawnhoz hasonlóan Todt is elképzelhetőnek tart még egy elég sok állomásból álló versenynaptárt, azt is tudja, hogy nem biztos, hogy minden promóter szeretne is majd versenyt szervezni: „Ne feledjük el, hogy adódhat olyan helyzet is, hogy valahol már biztonságosan lehetne nagydíjt rendezni, de a szervezői úgy érzi, hogy ’nem akar, nincs olyan hangulatban’. Előfordulhat ilyen eset is. Egy nagydíjhétvége egy ünnepély, de megtörténhet, hogy bár össze lehetne rakni a dolgokat, nem igazán lesz indíttatás az ünneplésre.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: