DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

„Hamarosan versenyezhetünk nézők nélkül”

A korábbi F1-es pilóta, David Coulthard optimista véleményt fogalmazott meg azzal kapcsolatban, mikor indulhat el a 2020-as idény. Szerinte a Holland GP közönség nélkül is sikeres lenne.

A koronavírus-járvány miatt már nem kevesebb, mint nyolc futamot töröltek vagy halasztottak az idei Formula-1-es naptárból, így jelen állás szerint leghamarabb június közepén, a Kanadai Nagydíjon indulhatna el a 2020-as bajnokság. Csakhogy a jelenlegi járványhelyzetet elnézve eléggé kétséges még a nyár eleji futamok sorsa, így sokan Chase Carey 15-18 futamos tervét is optimistának tartják – még úgy is, hogy akár 2021-be is átnyúlhat az idény.

f1-montreal-dppi-1



Van azonban valaki, aki kevésbé borúlátó: David Coulthard szerint helyszíni nézők nélkül viszonylag időben elrajtolhat az évad. „Tényleg hiszem, hogy a sportesemények jóval hamarabb újra fognak indulni, mint a koncertek vagy más események, amelyek sok embert vonzanak, így rövidesen újra versenyezhetünk. Úgy vélem, hamarosan már rendezhetünk nagydíjakat nézők nélkül” – nyilatkozta az ex-F1-es a Ziggo Sportnak.

A holland lap persze a szintén elhalasztott zandvoorti versenyről is megkérdezte Coulthardot, a skót szerint pedig az a futam is sikeres lehetne zárt kapusan annak ellenére, hogy a sok Verstappen-drukker jelenlétéről várták a leginkább a látványosságot:

„A szezon utolsó részében fognak közönség előtt futamokat rendezni. De úgy gondolom, hogy a Holland Nagydíj nézők nélkül is nagy siker lenne. Kár érte, hogy a versenyt nem tudják az eredeti időpontjában megrendezni emiatt. Mindenki izgatottan várta a futamot, és remélem, találnak neki dátumot. Minden, ami most történik, arra figyelmeztet minket, hogy legyünk óvatosak.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: