DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Marko a Ferrari-ügyről: Botrányos az FIA viselkedése

A Red Bull F1-es tanácsadója és a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint is elsősorban a Nemzetközi Automobil Szövetség hozzáállása a felháborító a maranellóiakkal kötött paktum kapcsán.

Múlt péntek este adott ki egy közleményt arról az FIA, hogy hosszas vizsgálatok után egyezséget kötött a Ferrarival a tavalyi erőforrásukkal kapcsolatban. Az előző évben folyamatosan felmerültek a vádak, miszerint az olaszok trükköznek az üzemanyag-átfolyással, ennek kapcsán folytatott vizsgálatokat a Nemzetközi Automobil Szövetség, ám azok eredménye a megállapodás értelmében titkos maradt – azaz nem derült ki, hogy csalt-e a Ferrari a 2019-es motorral vagy sem.

Aligha lepett meg bárkit, hogy ez az összes többi csapatnál kiverte a biztosítékot: szerdán a három Ferrari-motoros istálló kivételével a többi alakulat közös közleményt adott ki, amelyben felháborodásuknak adtak hangot, sőt jogi lépéseket is fontolgatnak.

marko-dppi-1



Helmut Marko, a Red Bull F1-es tanácsadója a Der Spiegelnek nyilatkozva azt is elmondta, hogy mi az igazán felháborító az ügyben: „Az FIA viselkedése az igazi botrány. Arra kellene utasítanunk Christian Horner csapatfőnököt, hogy perelje az FIA-t 24 millió dolláros pénzdíjért. Tízmilliós nagyságrendű dollártól estünk el azzal, hogy harmadikként végeztünk második helyett. Nem is csak a pénzdíj okán, hanem azért is, mert a szponzori szerződéseink is teljesítményfüggők. Úgy sejtem, a többi csapatnál is hasonló a helyzet.

Marko még azt sem tartaná elképzelhetetlennek, hogy ha tényleg trükköztek a maranellóiak, akkor egy esetleges konstruktőri kizárás mellett egy kiadós pénzbírságot is ki kellene vetniük rájuk: „Ha valóban csaltak, 10-20 millió dolláros büntetés még túl kevés is lenne.”

A csapatok összefogását a világbajnoki címvédő Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff kezdeményezte, s úgy tűnik, egyetért Markóval: „Az egész ügy egy totális zűrzavar. Nincs rendben az, amit a Ferrari csinált, de az még kevésbé, ahogy az FIA azt kezeli. Az összes többi csapat is fel van háborodva.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: