DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Sainz: Hatalmasat fejlődött a McLaren a télen

Carlos Sainz őszintén boldog azóta, hogy megismerte idei versenygépét. A spanyol szerint az egész csapatot pozitív értelemben sokkolta, milyen gyors is lett az új McLaren. Meddig juthatnak?

Hosszú éveken át képtelen volt felvenni a ritmust a korábban mindig győzelemre esélyes wokingi istálló a legjobbakkal, bár 2012 után több olyan évet is láthattunk, ahol még a középmezőnnyel se nagyon. A tartós vergődés után tavaly végre látványosan elindult felfelé a McLaren, az összetett negyedik helyezés is ezt bizonyítja.

Nagy reményekkel vágtak neki az idei évadnak és hat napnyi téli tesztelés után elégedetten nyugtázhatják, hogy remek munkát végeztek a szezonzáró óta, az új autó kifejezetten versenyképesnek tűnik. Úgy fest, minden területen sikerült az előrelépés, a gárda spanyol pilótája nagyon be is lelkesült.

Sainz agyondicsérte idei versenygépét, irány az élmezőny?


„Boldog vagyok azzal a fejlődéssel, amivel jelentkeztünk. Különösen boldoggá tesz az, amit a pénteki tesztnapon láthattunk. Az én etapjaim során három-négy fontos dolgot is kipróbálhattunk, amit nagyon szerettem volna még Ausztrália előtt letesztelni. Pénteken igazán jó napot zárhattunk” – mondta el véleményét Carlos Sainz az F1TV-nek.

„Jó érzés volt vezetni. Úgy gondolom, hogy a C3-as típusú abroncsokon 1:16,8-as időt futni Barcelonában egészen különleges tett, gyorsnak tűnünk. Szerintem, jó értelemben mindannyiunkat sokkolja, mennyire gyorsak lettünk és mennyire jó vezetni a 2020-as versenyautót.”

„Úgy vélem, komoly fejlődésen estünk át tavalyhoz képest. Az adatokat átböngészve joggal gondolhatom azt, hogy az előző évvel összehasonlítva mindenhol sokkal gyorsabbak leszünk, ezért nagyon boldog vagyok. Természetesen rengeteg függ attól, mekkorát fejlődtek az ellenfelek” – fogalmazott Sainz. De vajon felveheti a versenyt a McLaren a Mercedes-klón Racing Pointtal is, amely már a Ferrari tempójával vetekszik?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: