DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Olasz sajtó: A Ferrari kivetette a hálóját Sainzra

Miután Sebastian Vettel és a Ferrari még nem kezdtek bele a 2021-es tárgyalásokba, az olasz sajtó elkezdett nevekkel dobálózni a német pótlására. Sainz megtisztelőnek érzi, hogy a Ferrarinál látnák.

Charles Leclerc szerződéshosszabbítását amolyan karácsonyi ajándékként december 24-én jelentette be a Ferrari, a 22 esztendős pilóta pedig egészen a 2024-es szezon végéig írt alá az olaszokhoz.

Jövő évi csapattársának kiléte azonban még kérdéses, miután Sebastian Vettelnek az idény végén lejár a szerződése. Mattia Binotto még az autóbemutatón elmondta, hogy elsődleges céljuk a négyszeres világbajnok megtartása, azonban a tárgyalásokkal eddig még nem siettek.

2021-ben csapattársak lehetnek


Az olasz sajtó annak rendje, s módja szerint be is dobott néhány nevet a kalapba, hiszen a tél slágere az volt, hogy Lewis Hamilton a Ferrarinál folytathatja 2021-től, azonban most a Sky Sports Italia a McLaren spanyol pilótáját, Carlos Sainzot látja meggypirosban 2021-től.

Maga Sainz egyelőre nem foglalkozik ezekkel a pletykákkal és kizárólag a McLarenre koncentrál: „Jelen pillanatban természetes, hogy kizárólag a McLaren érdekel. Mindenki tudja, hogy itt otthon érzem magam és minden gondolatommal, minden tettemmel már 2021-re készülök velük.”

„Ugyanakkor nagyszérű érzés, hogy Olaszországban arról beszélnek az emberek, hogy a Ferrarihoz igazolhatok, ez egy gyönyörű bók” – mondta Sainz, aki elmondta, vannak kételyei a McLaren sikerességét illetően.

„Amikor 2021-re tekintek, azt látom, nehéz lesz csökkentenünk a hátrányunkat a nagycsapatokhoz képest. A drasztikus szabályváltozások után is több évre lenne szükségünk ehhez. Persze abban reménykedünk, hogy idén és jövőre is közelebb kerülünk hozzájuk, az a feladatunk, hogy kisebbé tegyük őket, viszont ehhez minden téren fel kell javulnunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: