Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. április 3. péntek
F1

A Mercedesnek igaza volt, a Ferrari óvatos

Vettel elárulta, amire a Mercedes már gyanakodott: a vörösök a teszt első napjai során szándékosan nem fedték fel lapjaikat, eddig nem a maximális teljesítményt keresték.

A korábbi előszezoni tesztekkel ellentétben a Ferrari idei teljesítménye eddig feltűnően visszafogott volt. Az első három nap alatt a legjobb köröket tekintve mindössze a Haast és a Williamst tudták megelőzni, miközben az éllovas Mercedestől 2,4 másodpercet kaptak. Ha csak a Barcelonában látottak és a csapatvezető nyilatkozatára hagyatkozunk, akkor úgy tűnhet, zsákutcába hajtottak a maranellóiak, de ez nem fedné a valós képet. A Mercedes a vörösöket figyelve arra gyanakodott, hogy szándékosan visszafogják a teljesítményüket, így elkerülve a túl korán túl magasra rúgó elvárásokat. Az első teszthét végeztével Sebastian Vettel elárulta, valóban erről van szó.

 vet-teszt-2021



„Sokat lehet játszani a motormódokkal. Jelen pillanatban nem az a célunk, hogy a maximum teljesítményét bizonyítsuk, hanem az, hogy minél több kört teljesítsünk. Természetesen sokat járattuk a tesztpadon, hogy az autó megbízható legyen. Amennyire én tudom, most nem szándékunk feltekerni a teljesítményét, hiszen nem akarjuk felfedni a lapjainkat” – idézte a németet a PlanetF1.

A szerdán folytatódó tesztidőszak talán többet árul el az autók valódi teljesítményéről, de az erősorrendet még ezek alapján sem érdemes készpénznek venni. Az Ausztrál Nagydíj lesz a legkorábbi alkalom, amikor mindenki kimutatja a foga fehérjét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?