DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Horner: A kicsiknek szüksége van a nagyok segítségére

Miután a Racing Point autója nagy port kavart a paddockban, hiszen gyakorlatilag a tavalyi Mercedes, csak rózsaszínben, Christian Horner védelmébe vette őket. A kisebbeknek szüksége van a segítségre.

Szerdán kezdődött a 2020-as tesztidőszak, a riválisoknak pedig egyből szemet szúrt, hogy a Racing Point legújabb versenygépébe több Mercedes szorult, mint Racing Point, hiszen az RP20 gyakorlatilag a tavalyi világbajnok W10-es, csak átfestették.

Andrew Green, a csapat technikai igazgatója már elő is állt a védelemmel, mondván, hogy a Mercedes szélcsatornáját használják, így relevánsabb számukra az Ezüst Nyilak útját követni, mint másokét, míg azt elismerte, hogy bizonyos alkatrészeket valóban megvásároltak a Mercedestől, így például a váltót.



A riválisok már húzzák a szájukat, ugyanakkor a Racing Point megoldása nem szabálytalan, hiszen mindenki azt másol le, amit csak szeretne, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke pedig meg is védte a Rózsaszín Párducok felfogását.

„Azt gondolom, hogy az ilyen együttműködésekre szükség van, hiszen enélkül a kisebb csapatok, mint az Alpha Tauri, a Racing Point, a Haas vagy a Sauber rengeteg pénzt kellene, költsenek a kutatás-fejlesztésre, így viszont kevesebb pénzért juthatnak hozzá bizonyos elemekhez” – idézi Hornert a The-race.com.

„Ugyanakkor úgy látszik, hogy néhány csapat egy kicsit túltolta a klónozást, mint a többi, viszont amíg ezt a szabályok adta kereteken belül teszik, nincs vele különösebb gondom. A Liberty Media számára versenyképesebbé válik a mezőny, a kisebb csapatoknak pedig fenntarthatóbb lesz ettől az F1.”

„Nyilván senki sem szeretné, ha tíz egyforma autó lenne a rajtrácson, de vannak olyan alkatrészek, mint a felfüggesztés, vagy éppen a váltó, melyek nagyon jól jönnek a kis- és nagycsapatoknak egyaránt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: