DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Racing Point: Inkább másoljuk a Mercedest, mint a Red Bullt

A Racing Point technikai igazgatója, Andrew Green megmagyarázta, mi az oka annak, hogy az RP20 tulajdonképpen a tavalyi Mercedes pontos másolata. Logikusabb a Mercedes útját járni, mint a többiekét.

Miután 2018-ban még csődközelben is volt a ma már Racing Pointként ismert Force India, nagyon elégedettek lehettek a tavalyi teljesítményükkel, még akkor is, ha messze voltak a „best of the rest” pozíciójától, vagyis a konstruktőri negyedik helytől.

A szerdán kezdődött téli teszten több csapat is arra panaszkodott, hogy a Rózsaszín Párducok idei autója gyakorlatilag a pontos másolata a W10-esnek, amely a tavalyi világbajnok konstrukció, azonban a főtervező Andrew Green védelmébe vette az istállót.

A két autó gyakorlatilag ugyanaz, a fényezéstől eltekintve


„Ez az az autó, melyet mindig is meg akartunk építeni” – mondta az Auto Motor und Sportnak. „Tavaly május óta a Mercedes szélcsatornáját használjuk, így logikusabbnak tűnt az ő alapelveiket követnünk, mint mondjuk a Red Bullét.”

„Az egy számunkra teljességgel idegen terep lett volna, ráadásul a Mercedes szélcsatornája és minden egyéb számunkra rendelkezésre álló felszerelése az ő koncepciójuk alapján épült. Annyit ezen túlmenően is elárulhatok, hogy az első és a hátsó felfüggesztés, valamint a váltó konkrétan a tavalyi Mercedesből van.”

Sergio Perez és Lance Stroll is vezette a Racing Pointot az első tesztnapon, a mexikói versenyző pedig 58 kört pakolt bele az autóba, ami viszont ennél érdekesebb, hogy csak a két mercedeses tudott nála gyorsabb köridőt futni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: