DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Red Bull-alapító: Most jön tőlünk az igazi

Dietrich Mateschitz továbbra is remekül belelát egykori istállója dolgaiba és úgy érzi, végre újra eljött az idő az energiaitalosok számára, hogy egészen magas elvárásaikat sikerrel teljesítsék.

2010-től vette kezdetét a Red Bull-uralom Sebastian Vettel vezérletével, amit az utóbbi hat szezonban nyomasztó Mercedes-dominancia váltott fel. Lewis Hamilton a hatból ötször elvitte az egyéni világbajnoki címet is, a szakemberek szerint azonban idén lehet a legnagyobb esély arra, hogy ezt az egyhangúságot megtörjék.

Korábban a Ferrari tűnt erre esélyesnek, idén azonban könnyen lehet, hogy a Red Bull-Hondával kell leginkább számolni, Max Verstappennel a volánnál. Már tavaly is összejött három futamgyőzelem (több is lehetett volna), idén pedig jó eséllyel ismét szintet léphetnek az energiaitalosok.

.Mateschitz úgy érzi, idén végre újra eljött a Red Bull ideje


„Ebben az évben kétségtelenül magasabb elvárásaink lesznek magunkkal szemben az előző szezonokhoz képest. Motorszállító partnerünk, a Honda kitűnő munkát végzett a télen. Soha ennyi kilométert nem tudtunk még teljesíteni a tesztpadon az új egységgel, mint most, mindezt minden meghibásodás nélkül” – nyilatkozta Dietrich Mateschitz a Speedweek című lapban.

„Az új erőforrás teljesítménye és megbízhatósága is hozzásegít minket ahhoz, hogy végre az élen csatázhassunk. Hogy mi a helyzet a Toro Rosso-Alpha Tauri névváltással? A folytonosság továbbra is nagyon fontos, minden remekül szervezett most is. A kulcspozíciókban semmi változás nem történt, a 2019 elején a Red Bullnál tapasztalt problémák idén nem fognak megismétlődni. A tavalyihoz képest a számítógépes adatok és a szélcsatornás mérések eredményei is jobbak, meggyőződésünk, hogy ezt a pályán is sikerül megmutatnunk. Ez azt jelenti, hogy remélhetjük, idén valóban a világbajnoki címért lehetünk harcban” – tette hozzá Mateschitz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: