DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton: Leclerc és Verstappen a gyengeség jeleit mutatja

Charles Leclerc és Max Verstappen egyaránt azon vannak, hogy megállítsák Lewis Hamiltont a hetedik világbajnoki címe megszerzésében, azonban a brit szerint a sok üzengetés részükről a gyengeség jele.

A mai napon mutatták be Lewis Hamilton és Valtteri Bottas legújabb „játékszerét”, a Mercedes W11-et, melyet a nap folyamán be is járatnak Silverstone-ban: előbb a finn, majd a hatszoros világbajnok próbálja ki az új vasat. Mindeközben Lewis Hamilton idén arra készülhet, hogy utoléri minden idők legeredményesebb versenyzőjét, Michael Schumachert, aki hét világbajnoki címet és 91 futamgyőzelmet aratott F1-es évei alatt.

Legfőbb riválisainak Max Verstappent és Charles Leclerc-t kiáltotta ki a közvélemény, akik már meg is kezdték a lélektani hadviselést, csapataikkal karöltve, azonban Hamilton úgy érzi, hogy ez a fajta attitűd sokszor inkább a gyengeség jele lehet, mintsem a magabiztosságé. Legnagyobb ellenfélként pedig idén is a csapattársára tekint.



„Képzeljék, ez a srác lesz a legnagyobb riválisom idén is” – mutatott rá a mellette lévő Bottasra Lewis Hamilton a Mercedes mai bemutatóján. „Ugyanaz a csapat vagyunk, így alighanem ugyanolyan nagy lesz a kihívás is.”

Ezután áttért arra is, hogy a két 22 éves pilóta már javában készül ellene: „Viccesnek találom az egészet. Én majd inkább a pályán válaszolnék. Ezt sokkal inkább a gyengeség jelének látom” – idézi Hamiltont a Planet F1 oldala.

„Az év ezen szakaszában még nincs rajtunk, pilótákon semmiféle nyomás. Ez az egész időszak csak arról szól, hogy jól érezzük magunkat. Természetesen koncentráltak vagyunk, de jelenleg szeretnénk kiélvezni a pillanatot, hiszen a srácok rengeteget dolgoztak az új autó elkészítésén, mégis csak mi ketten vezethetjük. Hosszú hónapok munkája vezetett odáig, hogy ma bemutathattuk. Ma viszont eljött az ideje, hogy Valtteri és én nyüstöljük egy kicsit.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: