DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Verstappennek elsőre máris tetszett az új Red Bull

A nyolcszoros futamgyőztes holland pilóta már élesben is pályára vihette Silverstone-ban az idei Red Bull-rakétát és eddig rendkívül pozitív élmény számára. Komoly reményekkel várja a szezont.

2014 óta megdönthetetlen uralkodásba kezdett a Mercedes a Formula-1-ben, a szakértők szerint azonban éppen idén, 2020-ban kínálkozhat a legnagyobb esély arra, hogy ennek vége szakad. A Ferrari már évek óta ostromolja sikertelenül (de egyre közelebbről) az Ezüst Nyilakat, ám a jelek azt mutatják, a legfőbb kihívó akár a Red Bull-Honda is lehet.

A japán gyártó a hírek szerint ismét remek előrelépéssel jelentkezett a téli szünetben, az RB16-os a továbbfejlesztett Honda-erőforrással akár a végső győzelemre is esélyes lehet. Ebben reménykedik Max Verstappen is, aki az autó bemutatásának napján Silverstone-ban már pályára is vitte az új gépet egy filmforgatási nap keretein belül.

Verstappen nagyon elégedett az eddig tapasztaltakkal


Egyelőre minden jónak tűnik, de a barcelonai tesztelésen, illetve az idénynyitón (inkább utóbbi esetben) tudjuk csak meg igazán, ki hol tart. „Nemrég végeztünk a filmforgatással, ami egyben az első napom is volt élesben az RB16-ossal. Nagyon pozitív érzéseim vannak. Fontos, hogy az autó futását teljes egészében ellenőrizni tudtuk és minden működik, így utazhatunk nemsokára Barcelonába. Alig várom, hogy ott lehessek” – reagált igen derűlátóan Max Verstappen a Twitteren.

Csapattársa, Alexander Albon még nem próbálhatta ki a Red Bullt, a fiatal brit először Barcelonában, a téli tesztelés során vezetheti a bikák új versenyautóját. A teszt ezúttal két nappal rövidebb lesz minden istálló számára, először február 19 és 21 között ülhetnek autóba, majd egy héttel később február 26 és 28 között újra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: