Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. február 28. péntek
F1

Red Bull: Eddig minden jó...

Christian Horner, Alex Albon és Max Verstappen is elégedett - az autó elkészült, sőt, már ki is próbálhatták, Horner szerint pedig tovább fejlesztették a motort és a karosszériát is.

Rögtön filmes nappal, körözgetéssel kezdett az új autó bemutatása után a Red Bull, az energiaitalosoknál pályára gördült Silverstone-ban Max Verstappen. A bejáratás jól sikerült, a holland elégedett volt mindennel, bár ez természetesen körülbelül még semmit sem jelent - az viszont jó jel, hogy semmi komoly problémát nem fedeztek fel az első körökön.

Verstappen mellett a csapat másik pilótája, Alex Albon is ott volt a pályán, de ő még nem vezethette az autót. "Számomra az a fontos, hogy itt legyen és elsőkézből kapjam meg az információkat Maxtól és a csapattól. Úgy fest, hogy minden simán alakult és jónak tűnik Barcelonára. Persze ez csak egy filmes nap, de még így is elég izgalmas, alig várom már, hogy vezethessem az autót a teszten" - idézi Albon szavait a gp247.

Ami pedig a csapatfőnököt, Christian Hornert illeti: pozitív fejleményekről számolt be és rajta is érezni lehetett azt, hogy a Red Bullnál tényleg vb-esélyesként gondolnak magukra ebben az évben. "Már az első évünk is jó volt a Hondával, ez a kapcsolat pedig egyre csak erősebbé és erősebbé válik. Ez egy nagyon pozitív tél volt, nagyon komoly erőket mozgósítottunk a háttérben, további előrelépéseket tettünk az erőfforást és a karosszériát tekintve is" - magyarázta.

Hozzátette, hogy sikeresen beépítették a motort az autóba, minden működik, méghozzá minden jól, úgyhogy felkészültek a harcra - várják a barcelonai téli teszt kezdetét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?