DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Brawn: Ezért érhetett fel Hamilton Schumacher szintjére

Ross Brawn aktív részese volt Michael Schumacher és a Ferrari sikerszériájának az évezred kezdetén. Úgy gondolja, Lewis Hamilton is képes volt erre a szintre megérkezni, megérdemli sikereit.

Mindig is szoros viszony fűzte egymáshoz Ross Brawnt és Michael Schumachert, közös munkájuk már a Benettonnál kezdődött, később pedig a Scuderiánál folytatódott (és a Mercedesnél ért véget). Igazából a brit szakember a hétszeres világbajnok mindegyik összetett elsőségénél részt vállalt a munkából. Most a Formula-1 sportigazgatójaként úgy látja, Lewis Hamilton is képes arra a különleges teljesítményre, amire német barátja képes volt.

„Mindketten rettentően tehetségesek, kulcsfontosságú pillanatokban olyan köridőket tudtak kisajtolni autóikból, amit szinte a semmiből szedtek elő. Lewis is futott olyan időmérő edzéseket, amitől még a szava is elállt csapatának, Michaelnél pedig pontosan ugyanez volt a helyzet. Az ilyen dolgokra csak nagyon kevés pilóta képes” – ecsetelte véleményét Ross Brawn a The Guardian című lapban.

Brawn szerint Schumacher minden részletében kiismerte saját autóját, erre Hamiltonnak nincs szüksége


Sokan úgy vélekednek, hogy Hamilton kizárólag a bombaerős és domináló Mercedesnek köszönheti az utóbbi években tapasztalható uralkodását. „Lewis megérdemli a sikert, ahogy az összes világbajnoki címét is, amit eddig nyert. A megfelelő időben váltott a megfelelő csapathoz és évek óta képes csúcsformában vezetni. Szinte nem is követ el hibákat, fantasztikus versenyző, kivételes teljesítményt nyújt.”

„Szó sincs arról, hogy kizárólag a szerencsének köszönhetné győzelmeit, azért nyer ennyiszer, mert fantasztikus munkát végez, meg kell őt becsülnünk. Hogy Schumacher vagy Hamilton-e a jobb kettejük közül? Összehasonlíthatatlan, különböző autók, különböző időszakok, más típusú kihívásokkal szembesültek. Lewis elképesztően profi és elkötelezett, Michael ugyanakkor az autó olyan apró részleteire is képes volt odafigyelni, amire Lewisnak nincs szüksége.”

„Michael Schumacher még olyan időszakban kezdett versenyezni, ahol a technológiának közel sem volt akkora szerepe, mint mostanság. A mostani érában a mérnököknek azonnal a kezükben van minden fontos adat, huszonöt évvel ezelőtt pedig egy papírlappal érkeztünk Michaelhez, aki minden egyes kanyarban kielemezte, hol volt alulkormányzott, hol túlkormányzott, illetve összességében hogyan viselkedett a gép” – mutatott rá Brawn.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: