DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Binotto: Jövőre szabad lesz a verseny Vettel és Leclerc közt

A Scuderia csapatfőnöke elmondta, hogy az idei több összezörrenés ellenére 2020-ban is szabad lesz a verseny a pilóták között. Mindemellett Leclerc teljesítményét is méltatta Mattia Binotto.

Idén Brazíliában jutott el a csúcspontjára Sebastian Vettel és Charles Leclerc harca, mely kimondva, kimondatlanul, az első számú státusz megszerzéséről, illetve megtartásáról szólt kettejük között 2019-ben.

Az interlagosi ütközés és kettős kiesés után is azt mondta Mattia Binotto, hogy pilótái számára nem tiltja meg a szezonzárón, hogy egymással is versenyezzenek, hiszen már zsebben volt ekkor a konstruktőri második hely, de több őrültséget nem engedhetnek meg maguknak.

A svájci szerint pedig a csapat ezen alaptétele a 2020-as szezon kezdetével sem fog megváltozni: „Ha megnézik az utolsó néhány futamot, láthatják, hogy szabad volt a verseny kettejük között, és szerintem nincs különösebb oka annak, hogy ezen változtassunk a következő szezon kezdetére.”



Ugyan Sebastian Vettel egyértelműen első számúként kezdte meg az idei szezont, azonban az év előrehaladtával egyre inkább elhalványulni látszott ez a státusza. Charles Leclerc nemcsak több pole-t és futamgyőzelmet szerzett idén, de több pontot is gyűjtött, mint a négyszeres világbajnok.

„Gyors, jól kezeli a nyomást, kiváló versenypilóta és jól megy a futamokon – rendkívül elégedett vagyok vele” – mondta Binotto a One Stop Strategy oldalának Leclerc-ről. „Az, hogy hét pole-t, két győzelmet és több pontot szerzett, mint Sebastian, kiváló eredmény az első ferraris évén.”

Természetesen az autó teljesítményével nem lehetünk elégedettek, elkövettünk néhány hibát, beleértve a megbízhatóságot és teljesítményt érintő döntéseket egyaránt, de most már tovább kell lépnünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: