DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Vettel nagyon hazamenne már

A négyszeres világbajnok Ferrari-pilóta először érezte azt, hogy sokkal inkább otthon maradt volna a feleségével és a gyerekeivel, minthogy versenyezzen. Abu Dhabiban azért kockáztatni akar.

A hét közepén született meg Sebastian Vettel harmadik gyermeke, emiatt pedig a csütörtöki médianapot engedéllyel ki is hagyta. Bár igyekszik az idényzárón is mindent beleadni, Vettel valójában őrlődik, mert nagyon szeretne hazamenni és a családjával lenni ezekben a fontos napokban.

„Szerintem egész életemben ez az első olyan versenyhétvége, ahol a legerősebben érzem azt, hogy szívesebben maradtam volna otthon. Egyértelmű, hogy jól akarom zárni az évadot, de az is természetes, hogy a feleségemmel szeretnék most inkább lenni otthon, úgyhogy kissé őrlődök” – ecsetelte véleményét a harminckét éves, háromgyermekes apuka.

Sebastian Vettel gondolatai máshol járnak ezekben a napokban


„Ami a szülést illeti, szerencsére minden rendben zajlott, nem kérdés, hogy nagyon boldog vagyok. Hála Istennek, így is tudjuk tartani a kapcsolatot, de szomorú vagyok, hogy nem lehetek ott személyesen.” A német versenyző egyébként úgy érzi, ez nincs negatív hatással a teljesítményére.

„Meglátjuk, mit érhetünk el a versenyen, de biztosan nem veti vissza a vezetésemet a családi életem. Ez inkább egy plusz motivációt jelent, amit remélem, fel tudok használni, mivel az autó teljesítménye nem éppen a legjobb. De a futamon bármi megtörténhet. Most már semmit sem veszíthetek, a bajnokság úgyis eldőlt” – tette hozzá optimistán Vettel.

2020-ra még szerződése van a Ferrarival, de már több utalás is elhangzott arra, hogy a Scuderia erősen megkörnyékezte Lewis Hamiltont és már tárgyaltak is. Maga a csapatfőnök is elismerte, szívesen tudnák soraikban a hatszoros világbajnokot. Márpedig akkor sokkal valószínűbb, hogy Vettelnek nem lenne maradása.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: