Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. március 31. kedd
F1

Magnussen: Mindenkit önös érdekek vezérelnek

A Pirelli az USA Nagydíj pénteki napján mutatta be új gumijait, azonban többeknek nem nyerte el tetszését az olaszok 2020-ra tervezett készlete. Felmerült, hogy maradnak az idei abroncsok jövőre is.

Austinban mutatta be először az összes csapatnak a 2020-ra fejlesztett F1-es abroncsait a Pirelli, azonban többen, köztük Lewis Hamilton is azt állították, valamit nagyon elnéztek az olaszok, és egyáltalán nem voltak elégedettek a tapasztaltakkal.

A Pirelli igazgatója, Mario Isola azonban bízik benne, hogy Abu Dhabiban, a szezonvégi teszt már sokkal reprezentatívabb lesz számukra, hiszen az USA-ban nem voltak éppen megfelelőek a körülmények egy F1-es gumiabroncs számára.

„Sajnos rendkívül alacsony volt a hőmérséklet, így az Abu Dhabiban zajló teszt remélhetőleg már sikeresebb lesz” – mondta Isola a Crashnek. Igaza is lehet akár, hiszen Austinban pénteken hajnalban fagypont alá is csökkent a hőmérséklet. „Felvetődött, hogy a csapatok inkább megtartanák az idei abroncsokat, azonban mivel folyamatosan nő az autók teljesítménye, így nekünk is tartanunk kell a lépést.”



„Az egyetlen valós megoldás erre az lenne, hogy megemeljük az abroncsok kezdeti nyomását, ez azonban ahhoz fog vezetni, hogy hamarabb túlmelegszenek és elkezd romlani a gumik élettartama” – mondta Isola.

Kevin Magnussen szerint hiba is volna választási lehetőség elé állítani a csapatokat, mivel ma már az F1 sokkal inkább üzlet, mint sport, és mindenki olyan döntést hozna, ami nekik jó: „Szerintem rendkívül nehéz lehet a pilóták és a csapatvezetők véleményeit számításba venni, hiszen mindenkit önös érdekek vezérelnek” – idézi a Race Fans a dánt.

„Mindenki azt fogja mondani, ami neki jó. Amúgy is mindenkinek ugyanazt kell használnia, szóval az F1-nek szimplán választania kellene, méghozzá azt, ami a legjobb show-t ígéri, és semmi több. Kár választási lehetőséget hagyni a csapatoknak.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?