DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ecclestone: Nem hinném, hogy csalt a Ferrari

Míg a Red Bull-osok továbbra is gyanakvóak a Ferrari formaingadozását látva, a Formula-1 korábbi nagyura, Bernie Ecclestone nem gondolná, hogy a Scuderia csalni merészelt volna.

Max Verstappen az USA Nagydíj leintését követően kerek perec kijelentette, hogy a Ferrari egy csaló csapat, és meg is érdemlik a sorsukat – utalva a hirtelen és váratlan formahanyatlásukra. Ezután a Sport Bild kérdésére már nem szeretett volna válaszolni a 22 éves holland, mivel így is elég nagy port kavart korábbi nyilatkozata.

„Inkább nem fűznék ehhez további kommentárt. Már várom a szezon utolsó versenyét és örülök neki, hogy most már az FIA teljes mértékben a kezében tartja az irányítást” – mondta Verstappen, akinek csapatfőnöke ugyan nem jelentette ki egyértelműen a Red Bull álláspontját a helyzettel kapcsolatban, de szerinte is legalább gyanús, ami a Ferrarival történt 2019-ben.

Horner szerint minimum gyanús a Ferrari


„Eléggé nehéz megérteni ezt az egészet. A három másik motor meglehetősen közel tudott kerülni egymáshoz – egyedül a Ferrari szerzett óriási előnyt. Nem lehet ekkorát ugrani egyetlen tél alatt. A Ferrari előnye két versennyel ezelőtt varázsütésre eltűnt, erről pedig mindenkinek szabadon meglehet a maga véleménye” – zárta rövidre a dolgot Christian Horner.

Az F1 korábbi nagyfőnöke, Bernie Ecclestone azonban nem gondolná, hogy a Ferrari csalni mert volna, szerinte sokkal prózaibb a helyzet, hiszen mindig ez történik, ha egy csapat előnyhöz jut egy bizonyos téren.

„Nem gondolom, hogy a Ferrari csalt, az F1-ben időről időre előáll ez a szituáció. Ha egy csapat gyorsabb, mint a többi, azonnal megvádolják őket csalással, mindig is így ment ez. Történtek persze turpisságok, de Charlie mindig uralta a helyzeteket. Nagyon jó volt ebben is” – utalt Ecclestone a márciusban hirtelen elhunyt Charlie Whitingra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: