Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. március 7. vasárnap
F1

Schumacher: A Ferrari jövője Leclerc és nem Vettel

Az egykori német pilóta szerint Sebastian Vettel jobb, ha vigyáz az állandó összetűzésekkel csapaton belül, mert ha valakinek mennie kell a Ferraritól emiatt, az nem Charles Leclerc lesz.

A második félévben komoly fejfájást okoz a Scuderia vezetőségének, hogy a négyszeres világbajnok, illetve a fiatal monacói trónkövetelő már nem először különbözik össze verseny közben. Már a nyári szünet előtt is látszott, hogy a sokat hibázó Vettel tempóját hozza, sőt leggyakrabban meg is haladja Charles Leclerc.

Belgium óta azonban alapvető változás állt be, a Ferrari már a győzelmekért kezdett harcolni, az addig a szőnyeg alá söpört ellentétek pedig kiéleződtek és nyilvánvalóvá váltak. Monzában Vettel füstölgött, miszerint Leclerc megszegte az előzetes megállapodást és az időmérő végén nem adta vissza neki a nem sokkal korábban tőle megkapott szélárnyékozást.

Schumacher szerint Vettelnek van sokkal több félnivalója


Az Orosz Nagydíjon a rádióbeszélgetésekből mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy Vettel törleszti a kölcsönt, de közben a szingapúri futamon is elégedetlenkedett Charles Leclerc a szerinte sportszerűtlen taktikai váltással elé érkező csapattárs miatt. Az elmúlt hétvégén pedig Brazíliában kicsúcsosodtak az ellentétek, a két pilóta a hajrában összeütközött, így a 2017-es Szingapúri Nagydíj óta először esett ki mindkét Ferrari.

Ralf Schumacher szerint ebből baj lesz a vörösöknél, leginkább honfitársa lehet bajban. „Úgy gondolom, nehéz beszélgetések várhatóak a Ferrarin belül, mivel Binotto lassacskán egyre nagyobb nyomás alá kerül saját pilótái miatt. Igazából a Ferrarinál egyéb tényezők is aggodalomra adhatnak okot, de a csapattársak marakodásáért mindketten egyformán felelősek. Elég idősek már ahhoz, hogy ezt felfogják” – ecsetelte véleményét az 1997 és 2007 között a Formula-1-ben versenyző Schumacher.

„Szerintem, ez már elég komoly helyzet, és ha nem javul záros határidőn belül, ha nincsenek egyértelműen lefektetett szabályok, ha nem foglal világosan állást a csapat, akkor a Ferrarinak változtatnia kell valami drasztikusat. Mindkét versenyző számára nehéz a szituáció, de Sebastiannak különösen. Ha nem találnak közös megoldást, akkor nem is kérdéses, hogy a Ferrari Charles-lal tervezi a jövőjét” – utalt Vettel esetleges kényszerű távozására Schumacher.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?