DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Megjött a McLaren étvágya, még több dobogót akarnak

Carlos Sainz több, mint öt esztendő elteltével juttatta fel ismét a pódiumra a McLarent, a wokingiaknak pedig egyből meg is jött az étvágya, akik ezután önerőből is dobogóra állnának.

A McLaren-Renault spanyol pilótája, Carlos Sainz a negyedik helyen ért célba a múlt hétvégi Brazil Nagydíjon, de miután Hamilton ötmásodperces időbüntetést kapott Albon megforgatásáért, egy órával a pódiumceremónia után kiderült, hogy Sainzot illeti a harmadik pozíció.

A spanyol az utolsó rajtkockából indulva érte el ezt a - nem kis – bravúrt, azonban így élete első dobogós helyezését csak később, a csapattal együtt ünnepelhette meg. Andreas Seidl csapatfőnök szerint ez kellő motivációt ad a csapat számára, hogy folytassák a kemény munkát.



„Boldog vagyok, mert a csapat megérdemelte ezt a sikert, az egész éves kitartó munka után. Az, hogy a negyedik helyen értünk célba, egy nagy előrelépés számunkra és biztos vagyok benne, hogy hatalmas motiváció is egyben, hogy továbbra is ilyen eltökélten dolgozzunk” – mondta Seidl a Motorsport.com-nak.

„Ettől egyértelművé vált, hogy ha továbbra is képesek vagyunk ilyen szinten dolgozni, akkor előbb, vagy utóbb önerőből is képesek leszünk a dobogós helyekért küzdeni. Carlos szenzációsan versenyzett, nem csak hétvégén, hanem egész szezonban, így abszolút megérdemelte ezt a sikert.”

A McLaren ezzel már be is biztosította „best of the rest” pozícióját, vagyis eldőlt, hogy bármi lesz az Abu Dhabi Nagydíjon, a wokingi istálló végez a konstruktőri világbajnokság negyedik helyén, a három topcsapat mögött.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: