DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Vettel: Korábban sosem kedveztek nekem csapaton belül

Sebastian Vettel nyugalmasabb éveket követően idén komoly riválist kapott a Ferrarinál, mégsem aggódik a csapatutasítások miatt. 2013 után idén is ellenszegült már az előre megbeszélteknek.

Mindenki emlékezetébe bevésődhetett a 2013-as Malajziai Nagydíj, amikor a Red Bull utasítása, illetve az íratlan szabályba foglalt „Multi 21-es” parancs ellenére Sebastian Vettel nem állt be a versenyt vezető csapattársa, Mark Webber mögé. Rövid csatározás után Vettel megelőzte és otthagyta az ausztrált, aki a leintést követően természetesen igencsak zokon vette, hogy a német nem tartotta be az előzetes megállapodást.

Az idei Orosz Nagydíjon a nézők számára is bejátszott rádióüzenetek ellenére sem adta vissza vezető pozícióját a korábban neki szélárnyékot adó Charles Leclerc-nek, vitába szállt csapatával. Az ügy még szövevényesebb lett azzal, hogy a Scuderia jóval később hívta ki kerékcserére a négyszeres világbajnokot, amikorra monacói csapattársa teoretikusan már éppen elé keveredett, ezzel megoldva a korábbi üzengetést.

Vettel szerint az ominózus malajziai eset előtt sosem kapott extra támogatást a csapattól


„Az autóban ülve időnként elég nehéz mindent tudnunk, mivel nem láthatunk át minden dolgot. Ezért a csapatutasítások többnyire a konkrét szituációtól függenek. Nem is hiszem, hogy alapvetően ítéletet hirdethetnénk bárki felett, hogy ennek vagy annak igaza volt, illetve nem volt igaza” – idézi Sebastian Vettelt a Motorsport.com szakoldal.

„Ha visszatekintünk, Markkal teljesen más volt a helyzet 2013-ban, akkor már évek óta egy istállónál dolgoztunk. Azt viszont nem gondolom, hogy túlságosan jól dolgoztunk volna együtt. Aztán eljött a nap, amikor megkértek engem valamire. De korábban én viszont sosem részesültem semmilyen előnyben csapaton belül, ezért elgondolkoztam, én most miért támogassak bárki mást?”

„Azt gondolom, az a helyzet teljesen más volt, mint a mostani, de arra a következtetésre kell jutni, hogy mindenki a maga sikerének kovácsa. Az embernek saját magáért kell időnként kiállnia és szilárdan hinni, hogy igaza van. Hogy teljes mértékben igaza volt-e a pilótának ilyenkor, az már egy másik történet” – magyarázta Vettel. A német azt is kiemelte, hogy a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes években a versenyzőnek sokkal nagyobb szerepe volt még a győzelmekben, mostanában sokkal több múlik egy tökéletesen felépített csapaton. Idén kevesebb jelentősége volt a vörös istálló csapatutasításainak, mivel az évad első pillanatától érezhető volt, hogy ez ismét a Mercedes éve lesz, a Ferrarinak nincs valós esélye.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: