DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Verstappen: Nyugalom, Hamilton előnye nem ekkora

A szélárnyék játszott közre a 0,3 másodperces különbségben, ami nem reprezentatív. A Red Bull rövid etapon erős, versenytávon még van hova javulnia az USA-ban.

Lewis Hamilton futotta meg a pénteki edzések legjobb köridejét Texasban: három tizedmásodpercet adott a második Charles Leclerc-nek és a harmadik Max Verstappennek. A brit leggyorsabb körén azonban nem tervezett segítséget kapott a hátsó egyenesben – épp a mezőny leglassabb autója, Robert Kubica Williamse adott neki szélárnyékot –, ezt pedig a hétvége egyik favoritjának tartott Verstappen is kiemelte.

„Lewis szélárnyékot kapott a hátsó egyenesben, ezért a körideje nem reprezentatív. Úgy gondolom, kisebb a különbség” – olvasható a Racefans.net-en az első szabadedzést még első helyen záró Verstappen nyilatkozata. Az egy hete a mexikóvárosi időmérőn leggyorsabb Red Bull-os szerint az egykörös tempó ismét erős, versenykörülmények között van még mit javítani.



„Összességében egészen pozitív nap volt. Az autó tempóját rövid etapon nem tartom rossznak. Hosszabb távon nem voltam teljesen boldog, ennél egy kicsit többre vagyunk képesek. De az is igaz, hogy ez a pálya nagyon agresszívan igénybe veszi a gumikat. Ha kordában tudjuk tartani az abroncsokat, akkor hirtelen minden jobban fest. Mindent összevetve jól kezdődött a hétvége” – beszélt optimistán Verstappen.

A csapattársnak, az austini COTA-val ismerkedő Alexander Albonnak még van mit javulnia: „Technikás pálya, élveztem. Nagy a hely, így nem magától értetődő, hova kell tenni az autót. Az első edzés egészen jól sikerült, a második már nem annyira. De nagyjából tudom, milyen irányba kell elmenni holnap” – mondta Albon, aki az első szektort és a lassú kanyarokat nevezte meg, ahol gyorsulnia kell.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: