DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Renault: Számunkra nagy esélyt kínál 2021

Hosszú várakozás után végre nyilvánosságra hozták a 2021-es szabályokat, illetve elmagyarázták a költségsapka működési elvét is. A renault-soknak egyelőre elnyerte tetszését az „új Formula-1”.

Egy év múlva hatalmas változások előtt fog állni a Formula-1, hiszen 2021-től komolyan megváltozik az autók kinézete és aerodinamikája is, mindemellett pedig bevezetésre kerül a már sokat emlegetett költségvetési sapka.

A Renault-nál, akik 2016-ban tértek vissza újból az F1-be, mint konstruktőr, megvan az ambíció, hogy feltornásszák magukat az F1 csúcsára, ahol legutóbb 2006-ban járt a francia istálló. A csapatfőnök, Cyril Abiteboul szerint ez hatalmas lehetőség a Renault számára, hogy belátható időn belül az élre kerülhessenek.



„Annak ellenére, hogy a végül jóváhagyott Concorde Egyezmény rengeteg különböző modell és nézőpont alapján lett összeállítva, azt mondhatom, hogy az új szabályok jelentős esélyt kínálnak az olyan csapatok számára, mint amilyenek mi is vagyunk” – kezdte Abiteboul.

„Növeli az esélyeinket, hogy csökkentsük a lemaradásunkat az elején lévőkhöz képest, így akár győzelmekért és a bajnoki címért harcolhatunk belátható időn belül. Még természetesen folytatnunk kell a munkát közösen, hogy az apróbb részleteket is tisztázzuk, de az a tény, hogy már lefektettük az alapokat, lehetségessé teszi, hogy már most felkészüljünk az első 2021-es versenyre.”

A Renault 2016-ban tért vissza a száguldó cirkuszba konstruktőrként, azóta azonban még a pódiumra sem tudtak odaérni, egyetlen versenyen sem, s a gyári istállók közül messze ők nyújtják a leggyengébb teljesítményt, még a fiókcsapat McLaren is simán előttük van. Érthető tehát Abiteboul optimizmusa az új szabályok lefektetése után.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: