DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 17. szerda
F1

Lehto: Hamilton győzelme után mit fogunk nézni?

Az egykori F1-es pilóta tart attól, hogy a szezon zárófutamai hatalmas unalomba fulladhatnak, mivel minden fontos kérdés eldől legkésőbb a hétvégén. Tény, hogy az utóbbi években ez gyakori.

A 2019-es szezon első harmadában csak hébe-hóba fordult elő némi izgalom, a Mercedes ugyanis látványosan uralta az év első részét, egészen a kilencedik futamig kellett várni, mire az Ezüst Nyilak győzelmi sorozatát Max Verstappen megtörte Ausztriában. Előtte ugyan a véleményes büntetéssel végződő Kanadai Nagydíjon Sebastian Vettel futott át elsőként a célvonalon, de ötmásodperces visszasorolása miatt csak második lett Hamilton mögött.

Bár a Red Bullnak (Verstappen révén két futamgyőzelem és kis híján egy harmadik is) és a Ferrarinak (a nyári szünet óta az időmérő edzéseken dominálnak a vörös autók) is akadtak felvillanásai, összességében csak öt olyan futamunk volt, ahol nem a Mercedes valamelyik versenyzője végzett az élen. Hamilton tízszer, Bottas háromszor bizonyult a legjobbnak. A Mercedes 2014 óta látványosan uralkodik a száguldó cirkuszban, de Nick Heidfeld egyre inkább úgy érzi, hamarosan letaszítják a Mercedest a trónról.

Hamilton a hétvégén szinte biztosan besöpri újabb elsőségét, Lehto tart az ezt követő merő unalomtól


Az 1989 és 1994 között a Formula-1-ben versenyző J.J. Lehto attól tart, hogy Austin után végképp kialszik a láng az idei szezonból és merő unalomba fullad a Brazil és az Abu Dhabi Nagydíj is. Utoljára 2016-ban dőlt el a bajnoki cím sorsa az idényzárón, azóta Hamilton mindig jóval korábban bebiztosította elsőségét.

„Azután, hogy Lewis megnyeri újabb világbajnoki címét, mi marad még nekünk? A gyártók bajnoksága már korábban eldőlt és az egyéni elsőség is hamarosan gazdára talál. Az első hely Hamiltoné, a második egyértelműen Valtteri Bottasé lesz. Az egyetlen csata még a harmadik pozícióért alakulhat ki Verstappen, Leclerc és Vettel között” – mondta el véleményét a finn az Iltalehti című lapban.

„A bronzérem csak azért lehet érdekes még egy kicsit, mert a harmadikként végző pilóta részt vehet az év végi FIA díjátadó gálán. Ebben a pillanatban számomra úgy tűnik, Leclerc lehet az, aki ezt megteheti. Egyébként sokat beszélnek arról, hogy tizenhat versenyhétvége bőven elég lenne egy évadban. Úgy érzem, a Liberty Media kicsit túl sok futamot tesz a versenynaptárba” – tette hozzá a finn.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: