DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton: Vettel leszorított, óriási balesetet kockáztatott ezzel

Izgalmasan alakult a rajt utáni első perc Lewis Hamiltonnak. Úgy érzi, Vettel nagy csattanás rizikóját vállalta fel, amikor leszorította, utána pedig Verstappennel akadt kis híján össze a brit.

A Mexikói Nagydíjon már a szombati nap sem telt éppen eseménytelenül, amikor Valtteri Bottas baleseténél többen is elmulasztották a gázelvételt és javítottak utolsó körükben is. Ez Max Verstappennek a pole-pozíciójába került, a büntetés tényét elfogadja a holland, amiatt viszont mérges, hogy Lewis Hamiltont nem büntették, pedig ő is megjavította korábbi idejét.

Így a harmadik kockába került előre a brit ász, aki a start után igyekezett is kihasználni Charles Leclerc szélárnyékát, ám a lassan keresztben előtte megérkező Sebastian Vettel lezárta előtte az utat, egy kicsit a fűre is rá kellett mennie, hogy ne koccanjon a két autó. Ilyen sebességnél valóban bármi történhetett volna, ha összeér a Mercedes és a Ferrari.

00119023_678



A kettes kanyarban viszont Hamilton hajszál híján megtorpedózta a németet, megcsúszott az autója és csak úgy tudta elkerülni az ütközést, ha lemegy a fűre, ezzel viszont a külső íven támadó Max Verstappent is lekényszerítette a pályáról. Végül visszakecmergett ötödikként, de jobb stratégiájának köszönhetően megnyerte a versenyt.

Az elején viszont meleg volt a pite. „Egészen jól jöttem el a rajttól és már el is kezdtem közeledni Charles-ra. Közben jobbról Sebastian folyamatosan jött és jött és jött, amikor már azt gondoltam, a fehér vonalon vagyok, nem tudok jobban a szélre húzódni. Ő viszont csak közeledett tovább felém, így egy kicsit le kellett mennem a fűre, hogy elkerüljem a Ferrari kerekeit, máskülönben óriási csattanás lehetett volna a vége” – nyilatkozta a verseny utáni sajtótájékoztatón Lewis Hamilton.

„Az egyes kanyar féktávján több autó gyűrűjébe kerültem, Max is odaért mellém. Mindig sok helyet hagyok neki, mert ez a legokosabb, amit tehet az ember. Ott viszont nem volt már elég helyünk. Majdnem kiütöttem Vettelt magam előtt, megcsúszott az autó hátulja és keresztül kellett rohannom a füvön, hajszálon múlt a baj” – elemezte az első két kanyar történéseit Hamilton. A brit szombaton Verstappenre kért súlyos büntetést, a holland viszont Hamiltonnál is elvárta volna ugyanezt. 2020-ban kifejezetten érdekes csatározásra számíthatunk, ha valóban felnő a feladathoz a Red Bull-Honda.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: