DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Háborog, de beletörődik a kizárásba a Renault

Nem nyújt be fellebbezést a Japán Nagydíjról kizárt istálló. Álláspontjuk szerint nem arányos és következetlen volt a büntetés, de „hiábavaló vita” lenne az FIA testületét győzködni a csapat igazáról. Az innovációkról továbbra sem mondanak le.

Meglepő indoklással vette el Daniel Ricciardo hatodik és Nico Hülkenberg tizedik helyét a Renault-tól a stewardok testülete. Miután meghallgatták a franciák suzukai eredményét megóvó Racing Pointot az R.S.19 szabálytalannak tartott fékerőegyensúly-szabályozó rendszeréről, majd a Renault védekezését, úgy határoztak, hogy a technikai szabályzat alapján nem történt csalás, a sportszabályzatot azonban megszegték az enstone-iak. A 27.1 cikkely sérült, amely szerint a versenyzőnek egyedül, segítség nélkül kell vezetnie autóját.

A Renault-nak a Mexikói Nagydíjat megelőző csütörtök reggeléig volt határideje eldönteni, fellebbezést nyújt-e be az FIA megfelelő testületéhez vagy sem. A csapat sajtórészlege közleményt adott ki arról, hogy túlzottnak és következetlennek tartja a büntetést, mégis elfogadja a kizárást.



„Bánkódunk a stewardok büntetése és különösen az alkalmazott szankció súlyossága miatt” – olvasható a sajtóközleményben. „Véleményünk szerint a büntetés nem arányos a versenyzők által szerzett előnnyel, különösen annak fényében, hogy teljesen szabályosnak és innovatívnak minősített rendszerben használták. Ugyancsak következetlen a hasonló szabálysértésekért járó korábbi büntetéseket tekintve, amit a stewardok is elismertek döntésükben, mégsem támasztották alá érvekkel.”

„Mindazonáltal, mivel nincs új bizonyítékunk azokon kívül, melyeket már bemutattunk, hogy rendszerünk szabályosságát bizonyítsuk, nem kívánunk további időt és erőt fordítani egy hiábavaló vitára a nemzetközi fellebbviteli testület előtt arról a segédeszközről, amely csökkenti a versenyző munkaterhelését anélkül, hogy növelné az autó teljesítményét. Ezért úgy döntöttünk, hogy nem fellebbezzük a stewardok döntését.”

A közlemény azzal zárul, hogy a Renault, amely korábban is élen járt az innovációban, továbbra sem mond le az előnyszerzés akár legcsekélyebb lehetőségéről. Ugyanakkor innovatív megoldásaikat alaposabb vizsgálat alá vetik, mielőtt a pályán alkalmaznák őket.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: