DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Verstappen: Japánban is a Ferrarit kell elkapni

A Honda hazai versenyére készül Japánban, ahol eddig Verstappen mindig a dobogón végzett a Red Bull színeiben. A győzelemért szerinte nem vehetik fel a harcot a Ferrarival, de mindent megtesznek majd.

Visszatérése óta a Honda egyetlen pontot sem szerzett még hazai közönsége előtt, hiszen az eddigi négy alkalomból háromszor is csak a 11. helyen sikerült célba érniük, ami még inkább éhessé teheti a sikerre a japánokat.

A Red Bull-osok bevállalták a motorcserékért járó büntetéseket Oroszországban, hogy hazai pályán ne szenvedjenek hátrányt, ráadásul új fejlesztésű üzemanyagot is kaptak, amitől Dr. Helmut Marko, a csapat főtanácsadója egyenesen a győzelmet célozta meg. Ugyanakkor a bikákkal eddig minden Japán Nagydíjat dobogón záró Verstappen kicsit realistább maradt.



„Sok jó eredményem van már Suzukából. Második helyek, harmadik helyek, de ami azt illeti, győznöm még nem sikerült, így jó volna egy lépcsőfokkal feljebb lépni. Viszont azt látni kell, hogy a Ferrari itt is nagyon erős lesz. Hihetetlenül gyorsak az egyenesekben, de mi talán valamennyit vissza tudunk hozni a kanyargós részeken” – olvashatók Verstappen szavai a GP Fans oldalán.

„Fantasztikus érzés Suzukában vezetni, rendkívül élvezetes a pálya, az egészet úgy imádom, ahogy van. Hatalmas történelemmel rendelkezik, gyors és teljes szélességében ki kell használni. Fontos, hogy 3-as, 4-es, 5-ös, 6-os kanyarkombinációban megtaláljuk a megfelelő ritmust, mert ha valaki ott hibázik, a következő szakaszra óriási hátrányba kerülhet.”

„A japán rajongók elképesztőek. Minden évben fantasztikus látni azt az őrületet, amit ők képviselnek és hogy mennyien jönnek ki miattunk. Idén ez persze még különlegesebb lesz, hiszen ez lesz a Honda hazai versenye. Már így is sok szép eredményt értünk el a Hondával, de Japánban pont nem lesz egyszerű dolgunk, ennek ellenére mindent megteszünk majd” – zárta Verstappen, aki maga is meglepődött, hogy ennyire megbízható erőforrást építettek idénre a japánok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: