DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Verstappen: A Red Bull semmit nem fejlődött július óta

A hétszeres futamgyőztes holland pilóta édesapja elég élesen odaszólt a Red Bull istállónak, megkérdőjelezve annak fejlődési ütemét. Minden téren látható lemaradás, nem veszhet el még egy év.

Az évad elejéhez képest június-júliusra kiváló előrelépéssel jelentkezett az energiaitalos istálló az aerodinamika terén és a Honda-motor is látványosan feljavult. A nyáron (különösen az Osztrák és a Német Nagydíjon aratott futamgyőzelmek után) már úgy beszéltek Max Verstappenről, hogy az egyetlen olyan pilóta a mezőnyben, aki képes legyőzni a Mercedeseket.

A Hungaroringen sem hiányzott sok a sikerhez, de végül csak második lett a jobb gumistratégiát alkalmazó Lewis Hamilton mögött. Azóta azonban nagyot fordult a világ, négy futamon csak egy szerencsés harmadik hely (Szingapúrban), az autó önerőből sem a Ferrarival, sem a Mercedesszel nem veszi fel a versenyt.

Oroszországban megint fél másodperccel lemaradt az időmérőn Charles Leclerc-től és a futamon is tizennégy másodperc lemaradással lett negyedik (Hamilton mögött). „Sokkal közelebb kellene lennünk, de ez azért jóval nehezebb dolog, mint gondolnánk. Nagyon frusztráló, mivel a nyári szünet előtti futamokon kifejezetten jól futott a szekér, azóta viszont semmit nem fejlődtünk, miközben a riválisoknak sikerült” – fejezte ki aggodalmát Jos Verstappen a Ziggo Sport adásában.

Verstappen édesapja aggódik, hogy jövőre sem lesznek harcban a bajnoki elsőségért


„Max ezen nem tud változtatni, a csapattól függünk. Az autó aerodinamikailag lemaradásban van, a motor szintén, keményebben kell dolgozni, ha jövőre valóban a világbajnoki címért szeretnének csatázni. Nagyon aggódom, hogy rövid távon lesz-e egyáltalán fejlődés, erről beszélnünk kell az istállóval. A géptől függünk, az pedig ebben a pillanatban nem elég jó.”

„Max teljesítményét látva, amint jó autóban ülne, azonnal a világbajnoki címért harcolna. Most már sok éve dolgozunk együtt a Red Bull-lal, de nem látom, hogy jövőre képes lenne a világbajnoki elsőségért csatába indulni. Ha az elmúlt időszakot nézem, Japánban is fél másodperc hátrányban leszünk. Mindent meg fogunk próbálni, de fél másodpercet nem lehet két hét alatt behozni.”

„Kemény munkára van szükség, hogy csökkentsük a hátrányt, különben félő, hogy a jövő évünk megint el fog veszni” – fejezte ki félelmét az idősebb Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: