DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Ferrari már jóval kevesebbet veszít a kanyarokban

Zsinórban a negyedik pole-pozíció és esély a negyedik futamgyőzelemre is. Ez a Scuderia mérlege a nyári szünet óta. A csapatfőnök tudja, hogy az autó hatalmasat fejlődött aerodinamikailag.

Eléggé széthullott csapat benyomását keltette az olasz istálló, amikor augusztus elején megkezdődött a négyhetes nyári szünet a Formula-1-ben. Előtte ugyanis tizenkét versenyhétvégén át képtelen volt nyerni a Vettel-Leclerc páros és világosan látszott, hogy az erős motor ellenére az autónak hatalmas aerodinamikai hiányosságai vannak a kanyarokban.

Hiába szerzett 3-4 tizedmásodperces előnyt az egyenesekben, a lassú kanyarokban ugyanis ennek többszörösét elveszítette. Valószínűleg, augusztus elején senki nem hitte volna, hogy a Ferrari ennyire átveszi az uralmat. Spában és Monzában lehetett sejteni, hogy Leclerc, vagy Vettel esélyes nyerni, de Szingapúrra és Szocsira akkor még senki nem gondolt, hogy ezen a két helyszínen is a leggyorsabb lehet a vörös autó. Lewis Hamilton szerint a Ferrarinak már Jet-üzemmódja is létezik, annyira gyors.

A Ferrarinál nagyon ráfeküdtek arra, hogy több leszorítóerőt találjanak és a kitartás meghozta gyümölcsét. „Szocsiban is rendkívül elégedettek voltunk a kvalifikáció alakulásával. Már pénteken is tisztában voltunk azzal, hogy gyors a gépünk, szombaton pedig ennek eredménye is látszott” – nyilatkozta Mattia Binotto csapatfőnök.

A látványosan feljavuló Ferrari segíti a leendő nagy bajnok kibontakozását


„Charles megint egészen kiváló kört rakott össze, bár egy-két apróbb hibát azért elkövetett, úgyhogy még ennél is gyorsabb lehetett volna. El kell mondani, hogy nagyon sima itt az aszfalt felülete, úgyhogy igen könnyű hibázni. Sebastian harmadikként zárt, holnap a rajtnál akár még előrébb is kerülhet, de azért jó lett volna, ha miénk az első sor.”

„Az SF 90-es rengeteget javult, hatalmas energiát fektettünk az aerodinamikai fejlesztésekbe, hogy több leszorítóerőt találjunk. Az új csomagunknak hála, most már sokkal kevesebbet veszítünk a kanyarokban és összességében is remek az autó egyensúlya.”

„A rajt kulcsfontosságú lesz vasárnap, valamint az, hogy különböző keverékű abroncsokon startolunk a legnagyobb riválisokhoz képest” – tette hozzá Binotto. Ha a Ferrari ennyire versenyképes minden pályán, akkor Suzukában akár folytatódhat is az olasz gárda (leginkább Charles Leclerc) kiváló sorozata.

„Még engem is meglepett, mennyire gyors volt már az elejétől Charles Leclerc. Valóban nagyon, nagyon gyors. Ez rettentően fontos a csapatnak, hogy olyan pilótára támaszkodhat, aki ennyire gyors. Percről percre tanul meg mindent, most már teljesen rendben van a gumikezelése is” – utalt Leclerc kiemelkedő tehetségére a csapatfőnök. Ezzel vajon azt is sugallta, kire fognak inkább támaszkodni a 2020-as szezonban?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: