DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Sainz: Hülkenberg talán már bánja manőverét

A Szingapúri Nagydíj első körében összekoccant a két pilóta, ennek eredményeképp mindketten alaposan visszaestek. Hülkenberg végül visszazárkózott pontszerzőnek, Sainznak viszont nem sikerült.

A rajt utáni első néhány kanyarban a McLaren és a Renault pilótája is megtartotta hetedik, illetve nyolcadik helyezését. Carlos Sainz az ötös kanyarban próbálta kitrükközni az előtte haladó Alexander Albont és külső ívről fordult volna rá a hosszú egyenes szakaszra. Ezzel azonban túl nagy helyet nyitott, Hülkenberg meglátta a rést és igyekezett belső íven elmenni, a spanyol azonban rácsukta a kaput.

Az ütközés következtében Sainz defektet kapott és a padlólemeze is jelentős sérülést szenvedett, de a Renault német pilótájának is a bokszba kellett hajtania némi javításra. „Arra gondoltam, hogyan előzöm meg Albont, Nicóra nem is igazán figyeltem. Remekül rajtoltam, folyamatosan támadhattam Albont, az ominózus kanyarban pedig kívülről próbáltam támadni, majd bezártam az ajtót, de közben fékeznem is kellett. Nico ezt előzési lehetőségnek gondolhatta” – emlékezett vissza az esetre Sainz.

Hülkenberg a koccanás után a középmezőnybeli csatározásra volt ítélve, Sainz még rosszabbul járt


„Elég ambiciózus megmozdulás volt tőle, a verseny után oda is jött hozzám, hogy elnézést kérjen érte. Kár ezért, mert a hetedik-nyolcadik helyen végezhettünk volna, talán Hülkenberg már meg is bánta ezt a manőverét.” A német igyekezett menteni a menthetőt, de amikor belülre került, már nem tudta megakadályozni, hogy a két autó összeérjen.

„Támadtam Carlost, balra és jobbra is mozgott, az ötös kanyarban pedig próbált kívül kanyarodni, ezért bevetődtem a résbe. Már melléértem, amikor láttam, hogy agresszíven jobbra húzza a kormányt, nem fog helyet hagyni, megpróbáltam elkerülni a találkozást, a belső íven levő kerékvetőre is rámentem, de nem volt mit tenni, összekoccantunk. Defektet kaptam és néhány egyéb sérülés is keletkezett az autómon” – fogalmazott Nico Hülkenberg, aki végül kilencedikként végzett. A McLaren így sem járt rosszul, mert Norris hetedik helye révén újabb négy pontot rávert a fő riválisnak számító Renault-ra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: