DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A safety carban reménykednek a Renault-nál

Mindkét Renault bejutott a Q3-ba, ezzel teljesítették saját elvárásaikat. A vasárnapi versenyre a safety carban reménykedhetnek, hogy előrébb lépjenek, miután nehéz előzni Szingapúrban.

A renault-sok legfőbb célja az volt az időmérő edzés előtt, hogy bejussanak a Q3-ba, és miután ez mindkét autójukkal sikerült, joggal lehetnek elégedettek a francia istállónál. Daniel Ricciardo a 8., Nico Hülkenberg pedig a 9. zárta a kvalifikációt.

Daniel Ricciardo arról beszélt az időmérő után, hogy egyáltalán nem csalódott az eredmény miatt, sőt szerinte sok keresnivalójuk lehet még az év legkeményebb versenyén: „A célunk az volt, hogy bejussunk a Q3-ba, szóval az, hogy ezt mindkét autóval sikerült teljesítenünk, elégedettséggel tölthet el bennünket. Én személy szerint egyáltalán nem vagyok csalódott. Jó kör volt, a hétvége folyamán pedig apránként lépdeltünk előre.”



„Elfogadom a nyolcadik pozíciót, hiszen innen még rengeteg dolgot elérhetünk. Mostantól kizárólag a versenyre koncentrálunk, ahol majd meglátjuk mi történik, nekünk pedig a lehető legjobban kell majd kezelnünk a szituációkat. Ez lesz az év legkeményebb versenye, de én az elejétől a végéig élvezni fogom!”

Csapattársa, az év végén távozó Nico Hülkenberg rajtolhat majd az ausztrál mögül, aki szintén kiemelte, nem lehet kiszámítani azt, mi lesz a vasárnapi versenyen, így ezernyi tervet kell kitalálniuk: „Mindent beleadtam az időmérőn. Alighanem elértük a tőlünk telhető legtöbbet, magam is elégedett vagyok a köreimmel, így elfogadjuk a pozíciónkat. Mindig kemény itt versenyezni, hiszen nagy a hőség és közel vannak a falak is.”

„Kőkemény verseny vár ránk, de éppen ezért szeretünk itt vezetni. Szoros lesz a mezőny, miközben nehéz lesz előznünk. És ugye ott lesz még a megfelelő stratégia kérdése is, benne a safety car jelentette kavarodással, így biztos vagyok benne, hogy rengeteg szcenáriót fogunk lefuttatni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: