DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Q1 végén még örült Bottas

Az első rajtsorba várta magát, miután az első szakaszt élen zárta, végül azonban csak az ötödik pozíciót harcolta ki a Szingapúri Nagydíj időmérőjén Valtteri Bottas. A Mercedes mindig rosszkor engedte ki a pályára.

A Q1-et még az első helyen fejezte be Valtteri Bottas – a folytatás nem alakult ilyen jól a finn számára, a Q2-ben már csak ötödik helyen zárt, és a döntő etapban, a Q3-ban is ezt a rajtpozíciót szerezte csak meg, tetemesen, kilenc tizedmásodperccel elmaradva Charles Leclerc Ferrarijától, míg csapattársa, Lewis Hamilton a második helyre kvalifikált.

„Csalódottságra ad okot ez az eredmény, mert úgy gondolom, megvolt a lehetőségünk, hogy ma ennél többet érjünk el” – idézi a Mercedes sajtóközleménye Bottast. A finn szingapúri hétvégéjét az első szabadedzésen autótöréssel kezdte, a kvalifikáció elején azonban úgy tűnt, összeálltak dolgai. „Sokkal komfortosabban éreztem magam az autóban az időmérőn, mint előtte bármelyik edzésen. Az igazat megvallva egészen örültem a Q1 után, és azt gondoltam, hogy harcolhatunk az első sorért ma.”



„A Ferrarik azonban egyre gyorsabb és gyorsabb tempót diktáltak, folyamatosan javították a köridejük, mi pedig nem tudtunk versenyre kelni velük. Sajnos a Q3 nagyon kaotikus volt számomra, egyszer sem sikerült ideálisan előkészítenem az abroncsokat, mert mindkét kivezető körömön forgalomba kerültem. Ez mért köreimre is rányomta bélyegét.”

„Trükkös lesz a holnapi nap, hiszen az ötödik helyről startolni messze van az ideálistól, de harcra készen vágunk neki a futamnak. Általában sok akció történik Szingapúrban, ezért meglátjuk, lesz-e lehetőségünk” – nyilatkozott a finn pilóta. 2008 óta minden Szingapúri Nagydíjon történt olyan incidens, amely következtében szükség volt biztonsági autóra. Ezekből kifolyólag gyakran került kedvező helyzetbe hátrébbról kezdő versenyző: gondoljunk csak a két évvel ezelőtti futamra, amelyen Lewis Hamilton az ötödik rajtkockából nyert a startnál történt hármas ütközést követően.

A Mercedes részéről nyilatkozó vezető versenymérnök, Andrew Shovlin is kiemelte, hogy Bottastól a Q1 alapján sokkal többet vártak volna. „Meg kell vizsgálnunk, mit végezhettünk volna hatékonyabban, mivel mindkét autó találhatott volna még köridőt, főleg Valtteri, aki igen erősen kezdte a szakaszokat, de utolsó három etapjának egyikén sem volt jó pályapozícióban” – mondta a szakember, elismerve, hogy a kivezető körök rossz időzítése, a forgalomba kerülés a csapat számlájára róható fel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: