DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Bottas: Messze vagyok attól, ahol lenni szeretnék

Valtteri Bottas úgy érzi, még mindig nagyon messze van attól a szinttől, ahol lenni szeretne és ahol képességei alapján úgy érzi, tudna is lenni. 2020-ra még megkapta a lehetőséget, hogy ezt elérje.

Az ötszörös futamgyőztes Valtteri Bottas 2020-ra is lehetőséget kapott a Mercedestől, így negyedik évét kezdheti majd meg az ezüst nyilaknál. A finn eddig csak néhány futamra tudta megnehezíteni az ötszörös világbajnok, Lewis Hamilton dolgát, a célja most az lehet következő lépésként, hogy egy teljes szezonon keresztül kihívást tudjon jelenteni a vb-címért folytatott harcban. Hátránya jelenleg 62 pont összetettben.

A Motorsport.com megkérdezte Bottast, mi az a szint, amit el szeretne érni. „Nem vagyok még ott!” - szögezte le. „Minél idősebb vagyok, annál jobbnak érzem magam, és még sok-sok év van bennem. Tanulok folyamatosan, javulok folyamatosan és egyre jobbnak és jobbnak érzem magam az idő múlásával. Még mindig messze vagyok attól, amit úgy érzek, hogy képes vagyok elérni. Az pedig a jelenleginél sokkal, sokkal jobb. Dolgozunk ezen.”

00119019_982



Bottas és Hamilton párosa a békét illetően mindenképp jobban működik gyakorlatilag egyöntetűen mindenki szerint, mint Hamilton és Rosberg, igaz, ebben az is közrejátszik, hogy a finn kimondva-kimondatlanul második számú versenyző a csapatnál. Hiába van ráadásul Bottasnak számos pole-pozíciója és dobogója is, akkora hullámvölgyek vannak a teljesítményében, hogy mindig is sokan kérdőjelezték meg azt.

Bottas érzi, hogy több van benne, hosszabb távon is, nem csak egy-egy futamon. „Évről évre egyre jobb az érzés, a csapat is támogat, azt meg sosem tudhatja az ember, mit hoz egy komplett bajnokság. Idén is hátra van még hét verseny, rengeteg minden történhet. Jó azt is látni, hogy képes vagyok jó teljesítményre. Ezt én eddig is tudtam magamról, ha megvan a motiváció és az esélyek, képes vagyok jó teljesítményre. Várom már Szingapúrt, hiába volt az a futam számomra nehéz, Lewisnak pedig kiváló. Mindent meg fogunk tenni egy erős hétvégéért.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: