Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. október 21. hétfő
F1

Aggódik motorja megbízhatósága miatt a Mercedes

Toto Wolffot, a Mercedes csapatfőnökét aggasztja az, hogy az előző versenyen, Belgiumban több általuk kiszolgált csapatnál eldurrant a motor. Az erőforrásokat Monza is igénybe fogja venni.

A Belga Nagydíj hétvégéjén, Spa-Francorchampsban Sergio Perez, majd Robert Kubica autójában is látványos füstöt eregetve adta meg magát a motor. Közös jellemzője a két csapatnak, hogy mindkettőt a Mercedes látja el erőforrással, ráadásul mindkettőben a harmadik fejlesztésű verzió adta meg magát. A belga hétvége péntekjén mindhárom Mercedes-motoros csapat mind a hat autójában bent volt a legfrissebb fejlesztésű erőforrás, ami a tervek szerint már a szezon végéig szolgált volna, ehhez képest jött pénteken Perez, majd szombaton Kubica elhaló autója.

00119018_581

Perezék ezt követően a kettes számú erőforrásra váltottak vissza, és bár az anyacsapatnál Toto Wolffék találtak válaszokat a motorhibákra, minden még nem tiszta. „Öt napot ezzel foglalkoztunk, szóval legalább körvonalaiban megvan, mi a probléma” - adott némi betekintést a helyzetbe a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a Motorsport.comnak. „Ezek alapján le lehet modellezni dolgokat, de minden nincs lefedve. Az nagy kérdés, hogy a vizsgálatok után hogy fog működni a motor a hétvége folyamán. Meg kell várnunk az FP1-et, futni velük, aztán csak utána derül fény azokra az ismeretlen tényezőkre, amelyek egyelőre még megvannak.”

Arra nem volt esély, hogy Perezék új erőforrást kapjanak. „Nem lettek volna kész időben a kapacitás végessége miatt. Megvoltak alkatrészek, de sehol nem egy egész motor. Abból csak hat volt kész.”

Hamilton nem aggódik. „Beszéltem Andyvel (Andy Cowell, a motorfejlesztés vezetője - a szerk.), és tudom, hogy az ezzel foglalkozó csapat fantasztikus munkát végzett. Mindig vezető erő voltunk ebben a technológiában és mindenki évek óta minket akar utolérni, szóval biztos vagyok benne, hogy most sem lesz probléma.” Probléma egyébként a csapattárs Bottas szerint sincs, a finn úgy véli, sikerült minden problémát megérteni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?