DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel: Látszani fog a pilóták véleménye a 2021-es autókon

Sebastian Vettel szerint rendkívül pozitív hatása lesz a 2021-es szabályokra, hogy a pilóták véleményét is meghallgatják, még mielőtt bármit is kőbe vésnének. Ő és Grosjean képviselték a versenyzőket.

Nemrégiben az FIA bemutatott egy koncepcióautót, melyet a Sauber szélcsatornájában terveztek és amely a 2021-es autók prototípusa. Az új szabályokat azonban már nemcsak a gyártók és maga az F1 hozza meg, de meghallgatják a pilótákat is arról, mi az ő megítélésük a tervekről.

A crash.net-nek Vettel elárulta, hogy szerencsére most már sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a pilóták szavaira, hiszen ők az egyetlenek, akiknek nincs semmilyen hátsó szándékuk a leendő szabályokkal kapcsolatban.

„Sokkal többet ér most a szavunk! Szerintem ennek pedig nagyon pozitív hatása lesz. Ez egy nagyszerű lehetőség számunkra, hogy elmondjuk, mit szeretnénk. Azt hiszem, alighanem mi vagyunk az egyedüliek a tárgyalóasztalnál, akiknek nincsenek érdekeik abban, hogy az autó ilyen lesz, vagy olyan… Én, személy szerint, rendkívül nyitott vagyok.”



„Törődünk a sporttal, és számunkra ez nagyszerű lehetőség, ahogyan mindenki másnak, aki helyet foglal a teremben. Szerintem mi valami újat tudunk mondani, hiszen mi tudjuk, milyen ez az egész belülről, egy teljesen új nézőpont a miénk. Egyértelműen azt érzem, hogy az emberek figyelnek ránk és latba veszik azt, amit mondunk.”

„Most már csak ki kell várnunk, hogy mi is fog történni. Bizonyos része ennek politika, másik része pedig taktika, vagy minek is mondjam. Mi ebből kimaradunk, és csak azt mondjuk, ami szerintünk leginkább jó lenne számunkra és mindazoknak, akik szerelmesek a Formula-1-be, hogy még élvezhetőbb legyen a sport.”

A technikai –és sportszabályzatot október 31-ig véglegesítenie kell a csapatoknak és a Formula-1 képviselőinek, miután a korábbi, júniusi időpontot elnapolták október végére, ami után már nem fér bele több halasztás.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: