Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. augusztus 19. hétfő
F1

Ferrari: Minek cserélnénk le a pilótákat?

Bár a Ferrari idei pilótapárosa még egyetlen futamon sem aratott ez idáig győzelmet 2019-ben, a csapatfőnök Mattia Binotto nem lát rá okot, hogy változtassanak a felállásukon jövőre.

A Ferrari csapata egy árva győzelem nélkül érkezett el a 2019-es szezon nyári szünetéhez, amiből mind a versenyzők, mind az autó kivette a részét. Megbízhatósági gondjai is akadtak az olaszoknak olyan versenyen, amelyen biztosnak tűnt a győzelem, de olyan is volt, hogy a pilóták hibázták el a lehetőséget.

Ennek ellenére Mattia Binotto szerint a felelősség az egész csapatot terheli, és nem látja okát, hogy változtassanak pilótafelállásukon a következő esztendőre. Ugyanakkor egyre többször hallani arról a pletykáról, mely szerint Vettel szívesen visszatérne a Red Bullhoz, és amennyiben Albon nem válik be, könnyedén lehet, hogy a német visszatér hajdani sikerei helyszínére.

„Van két kiváló képességekkel megáldott pilótánk, minek változtatnánk bármin is? Mindkettejüknek élő szerződése van és semmi kétség, hogy Vettel velünk kezdi meg a 2020-as szezont is!” – szögezte le Binotto a spanyol Marcának.

„Seb a versenynapokon mindig nagyon erős, ő is tudja, hogy az a legfontosabb, hogy mindig tudjon javítani a tempóján. Ha elkövet egy olyan hibát, mint amilyen mondjuk a silverstone-i volt, annak nem örülünk, de ettől eltekintve elégedett vagyok vele. Egy igazi szakértő, aki kiválóan bánik a gumikkal.”

Charles Leclerc pont ezt érzi egyik gyengeségének, hogy Vettel szerinte jobban kezeli a gumikat, ezen pedig javítani akar a monacói versenyző, akiről szintén volt néhány elismerő szava a csapatfőnökének: „Charles-nak ez az első éve a Ferrarival, rengeteg a nyomás rajta. Viszont elismerésre méltó, hogy ezekből mindig tanul és sosem esik kétszer ugyanabba a csapdába. Rendkívül elégedettek vagyunk a beilleszkedésével és a fejlődésével egyaránt!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?