DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Grosjean: 300-nál nincs idő udvariaskodni

A Magyar Nagydíj sajtótájékoztatójára a Haas mindkét pilótáját meghívták idei harmadik ütközésüket követően: Grosjean és Magnussen kapott bőven kérdéseket egymás hibáztatásáról vagy épp a csapatutasításról.

A Formula.hu részvételével zajló hivatalos csütörtöki sajtótájékoztató egyik kérdése arra vonatkozott, a versenyzők továbbra is egymást hibáztatják-e, mint a csapatrádióban, vagy már mindketten felvállalják, hogy elszúrták. Romain Grosjean egy labdarúgásból vett példával mutatott rá arra, hogy a futam közben tanúsított reakcióban semmi rendkívüli nincsen:

„A fociban sincsenek mikrofonok a csapattagokra helyezve, pedig ott is elhangzanak dolgok… Megmondhatják egymásnak, ha valami nem tetszik, de kívülről nem mondja meg senki, hogy a csapat nem működik tökéletesen. A Formula-1-ben nagyszerű dolog, hogy minden bekerül a közvetítésbe, ugyanakkor a semmiből is sztorit tudnak csinálni” – mondta Grosjean az újságíróknak.



„A kapcsolatunk jó, de amikor vezetünk és 300-zal megyünk, akkor nem tudjuk azt mondani, hogy ’bocsáss meg, azt hiszem, nekem van igazam, visszakaphatnám a helyet, kérlek?’ Helyette csak annyi fér bele, hogy ’húzz innen, add oda azt a helyet’. Ha unalmat akarnak, akkor szívesen kiszedem a mikrofonom. Azt hiszem, az ilyen mindig benne lesz a pakliban. Még mindig ő a hibás, de már nem számít!” – zárt viccelődve Grosjean.

A franciához hasonlóan Kevin Magnussen is arról beszélt, hogy a futam közben az indulatok fontos szerepet játszanak, később viszont már józanabban látják át a helyzetet:

„A pillanat hevében mindig úgy érezzük, hogy nekünk van igazunk, utólag viszont már látjuk, hogy egyenlőbben oszlik meg a felelősség. Nem hiszem, hogy ez nagy dolog lenne, de mindent megteszünk, hogy a problémák ne ismétlődjenek meg. Silverstone-ban nagy baj lett belőle, mivel mindketten defektet szereztünk. Tiszteljük egymást és a legjobbat akarjuk a csapatnak, ezért ha irányelveket jelölnek ki számunkra, tiszteletben tartjuk” – érintette Magnussen a csapatutasítás kérdését.

Ez utóbbi téma kapcsán a sajtótájékoztatón mindkét versenyző elmondta, amennyiben az istálló korlátozza a szabad harcot – Günther Steiner csapatfőnök kijelentette, ő nem a csapatutasítás híve, de a jelek szerint szükség lesz rá –, ők el fogják fogadni.

„A legjobbat akarjuk a csapatnak, és ha rövid távon ez a megoldás rá, akkor miért ne? Nem a bajnokság első-második helyéért harcolunk, az pedig cseppet sem érdekel, hogy 14. vagy 16. leszek a végén. Az autónk egyelőre nem gyors, így most arra kell fókuszálnunk, hogy a kocsi jól működjön” – mondta Grosjean.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: